Újranyitott a Spar három egykori CBA üzletet, a fejlesztésekre 810 millió forintot fordítottak.

A budapesti Andrássy úton csütörtökön megnyíló üzlet felújítása 140 millió forintba, az augusztus közepén átadott fővárosi Hidegkúti úti áruház átépítése 420 millió forintba, a Pest megyei Erdőkertesen júliusban megnyitott üzlet átalakítása pedig 250 millió forintba került.

Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója szerdán az Andrássy úti üzlet bemutatóján elmondta: a társaság hosszú távú stratégiájába jól illeszkedik az üzletek üzemeltetésének átvétele. Hangsúlyozta, hogy folytatják saját üzlethálózatuk bővítését, megújítását, emellett céljuk franchise-hálózatuk bővítése is, a kis- és középvállalkozásoknak van lehetőségük a csatlakozásra.

Az ügyvezető igazgató az MTI kérdésére közölte: a Spar idei beruházási kerete meghaladja a 20 milliárd forintot. A tervek szerint nyolc új szupermarketet nyitnak ebben az évben, amiből öt már elkészült, emellett 20 üzletüket újítják fel.

A Spar 27 éve van jelen, és összesen 1 milliárd eurót fektetett be Magyarországon. A társaság tájékoztatása szerint a cégcsoport forgalma 562,5 milliárd forint volt tavaly, 8,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Az idei augusztusi adatok szerint hálózatukhoz 381 saját üzemeltetésű és 160 franchise egység tartozik. Mintegy 13 ezer munkavállalóval a Spar Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója.

Forrás: MTI.hu
Fotó: Spar



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com