Augusztus 20. – Sikeresen megtartottak minden ünnepi programot a fővárosban

Sikeresen megtartottak minden ünnepi programot a fővárosban – közölte hétfő este a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel.

    Azt írták: az elmúlt három napban a rendezvényhelyszíneken napról napra sok tízezren, a hétfői tűzijátékon pedig körülbelül 250 ezren vettek részt.
Mint közleményükben kifejtették: a reggel 7 óra óta ülésező operatív törzs több mint 15 órás működése alatt a hozzá beérkezett információk alapján kijelenthető: biztonságosan és sikeresen véget ért minden program, mindegyiket a tervek szerint tartották meg.
Hétfő 22 óráig a rendőrség országosan 366 rendezvény békés lebonyolítását biztosította. Ezek közül 289 állami, illetve önkormányzati, 66 kulturális, négy gyülekezési törvény hatálya alá tartozó és hét más jellegű rendezvény volt. A rendőrök a rendezvények során tíz embernek segítettek biztonsági intézkedés keretében, 24 embert igazoltattak, négyet előállítottak, valamint két emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek.
Az augusztus 20-i nemzeti rendezvények biztonságos lebonyolítását felügyelő törzs az utolsó jelentések megtétele után, 22 óra 45 perckor befejezte munkáját.
Közleményükben az operatív törzs megköszönte a rendezvény sikeres lebonyolításában résztvevő kollégák munkáját.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com