Forgalomkorlátozás az M3-as autópályán felújítási munkák miatt

Közel 6 kilométeren újul meg az M3-es autópálya Nyíregyháza felé vezető oldala, a 168-as és a 174-es kilométerszelvények között. Az útalapot is érintő felújítási munkák várhatóan 90 napig tartanak majd. A rekonstrukció sávelhúzásos terelés mellett valósul meg, a korlátozások a mai nappal, 2018. július 6-ától lépnek életbe.

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, hazai költségvetési forrásból újul meg az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldala a 168-as és 174-es kilométer szelvények között, Polgár térségében.

A kivitelezési munkák 2018. július 9-én, hétfőn indulnak el, az első ütemben az építési területet érintően teljes pályazár lesz érvényben a 168-as és 172-es kilométerszelvények között, a forgalmat így átterelik a szemközti, Budapest felé vezető oldalra. Ez azt jelenti, hogy a Nyíregyháza felé tartók 1 sávon, míg a főváros irányába közlekedők 2 sávon haladhatnak majd, 60 km/órás sebességkorlátozás mellett. A terelés várhatóan még a mai napon életbe lép. A második ütemben 2018. szeptemberétől váltakozva lesznek sávlezárások és sebesség korlátozások az építési területek mellett.

A rekonstrukció során a szükséges helyeken kötő- és kopóréteg cseréket végeznek el, a szakaszon található Király ér-hidat is felújítják, amely során megújul a műtárgy szegélye, és kicserélik a hídon található szalagkorlátokat és madárvédő falat.

Forrás: utinform.hu

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com