Az életét az éneklő hazának szentelő Nemzet Művésze a Sláger Témában

Sokan egyenesen korunk Joseph Haydn-jának tartják a Kossuth- és Liszt Ferenc díjas karnagyot, Szabó Dénest. A nemzet művésze már több, mint fél évszázada írja a nyíregyházi csodát. A Kodály-módszertan mentén például megreformálta az iskolai énekkar rendszerét. Minden siker ellenére mégis a végvári hősökhöz hasonlítja munkásságát, a küzdelmet a kórusok országos fennmaradásáért. A világhírű Pro Musica Leánykar és a Cantemus énekkar vezetőjeként elért félszáznál is több díja, közte az Európa Nagydíj, többszörös kórusolimpiai bajnoki cím és olimpiai aranyérem is azt bizonyítja, hogy az énekkarok tekintetében is a zenei világ élvonalába tartozik hazánk. Szeptember elején ebbe a csodába enged majd betekintést a Szabó Dénes vezényelte Szent Efrém Férfikar és az előbb említett Pro Musica Leánykar, a budapesti Orientale Lumen koncerten.

A Sláger Téma második órájában, 21 órától a Kisfaludydíjas színésznővel, Mihályi Orsival készült interjút ismételjük meg. Aki Székesfehérvárról indulva előbb az Operettszínház, majd az Új Színház stúdiósaként tanulta ki a musical-, illetve a prózai színészmesterség csínját-bínját. Tetézte mindezt tavaly a Színház– és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakának elvégzésével. A színésznőben a koronavírus-világjárvány hajnalán még az is megfordult, hogy több társához hasonlóan valami civil foglalkozás után néz. Szerencsére lassan talán visszatérhet az élet a Győri Nemzeti Színházba is, ahol már másfél évtizede tagja a társulatnak. Hogy milyen darabokban látható éppen, illetve milyen premiert söpört el szinte a pandémia, azt is megtudhatjuk. Sőt, még arról is beszél majd, mennyire nehéz, de mégsem lehetetlen „vidékről” a filmes karriert is építeni, amiben a következő években szeretne előrelépni a Kisfaludy-díjas színművésznő.

22 órától a Sláger Téma Extra adásában pedig a Petrik Andreával készült beszélgetés lesz újra hallható. A vajdasági születésű Petrik Andrea nem a klasszikus színházi közegben nőtt fel. Elsőre el is utasították a Színműről, de nem adta fel, hiszen egy gyárban kétkezi munkát vállalva finanszírozta tovább a tanulmányait. Kitartása bizonyítéka, hogy első évadjában az év színésznője díjat kapta a Radnóti Színházban. Hét év után mégis szabadúszó lett. Talán azért, hogy Kincsemre leljen. Az utóbbi harminc év egyik legnézettebb filmje hozta meg számára az országos ismertséget. Az elmúlt hetekben pedig a Pesti Balhé című vígjátékkal debütált a mozikban. A pandémia utáni első premierfilm a Másnaposok és az Oceans Eleven hollywoodi mozik világát idézi. Petrik Andrea még azt is elárulja, hogy élete legfontosabb szerepe, az anyaság mellett mikor térhet vissza a színpadra, hiszen tavaly ősszel várandós kismamaként köszönt el tőle, immáron a Vígszínház társulatától.

2020. augusztus 23-án 20-23 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Szabó Dénessel, Mihályi Orsival, Petrik Andreával, valamint a házigazda Kalmár Tiborral és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com