Saját gyártású klipet készített a Blahalouisiana

Az idén nyolcadik születésnapját ünneplő zenekar tavaly októberben jelentette meg „Minden Rendben” című lemezét, amiről ez a klip az ötödik és egyben ehhez az albumhoz készült utolsó. A csapat mindig nagy figyelmet fordít a képi megjelenésre, ezért mindig más-más tehetséges rendezőkkel dolgoznak együtt. Nem véletlen, hogy idén is jelölték őket a Petőfi Zenei Díj legjobb klipjének járó díjára a „Testemnek, ha engedem” videóval.
Schoblocher Barbara a zenekar énekesnője fejti ki, miért döntöttek úgy, hogy most házon belül dolgoznak: „A „Let Them Slide Away” annak ellenére, hogy angol dal, nagyon hamar közönségkedvenc lett, ezért mindenképp szerettünk volna készíteni hozzá valamit. Eredetileg újra a Karsai Kata – Erdész Tamás rendező párossal dolgoztunk volna, de az az ötlet először a helyszín miatt, aztán a pedig karatén miatt sajnos meghiúsult. Ádám (szerk. Juhász Ádám a zenekar dobosa) viszont a saját vállalkozásában foglalkozik videó gyártással, így azt gondoltuk, ideje lenne végre hasznát venni a tehetségének.
A forgatás két délutánt vett igénybe, mindent ketten közösen találtunk ki, együtt rendeztük, együtt gyártottuk, Ádám volt az operatőr, én a szereplő aztán pedig együtt fejeztük be a vágást is.
Ez most egy olyan klip, amiben nem a történet a lényeg, hiszen a dal magáért beszél. Azt a kettősséget és azokat az érzelmeket szerettük volna megjeleníteni, amik egy csalódás hatására lejátszódnak bennünk, hiszen a boldog pillanatokra mindig emlékezni fogunk, miközben épp ezek miatt egy kicsit mégis belehalunk.”
A zenekar legközelebb augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon adja elő szimfonikus koncertjét a Heureka Pop Orchestra zenészeivel.

Forrás: Gold Record
Kép: Gold Record



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com