Száznegyven éve, 1880. május 8-án hunyt el Gustave Flaubert francia író, Bovaryné alakjának megteremtője, a francia lélektani regény mestere. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:
Rouenban született 1821. december 12-én jómódú polgárcsaládban. Apja sebészprofesszor, anyja pedig egy Pont lÉveque-i orvos lánya, vidéki nagypolgárok leszármazottja volt. Első műve már 16 éves korában megjelent a Le Colibri című kis folyóiratban, ekkor lett barátja a fiatal filozófus Alfred le Poittevin, akinek pesszimista szemlélete erősen befolyásolta. Szülei óhajára 1841-ben beiratkozott a párizsi jogi karra, bár egyre inkább az irodalom bűvkörébe került. Tanulmányait elhanyagolta, író- és művésztársaságokba járt, de 1844-ben egy epilepsziás roham véget vetett az egyetemi tanulmányoknak és a „bohéméletnek” is, s hazatért Rouenba.
Apja 1846-ban bekövetkezett halála után jelentős vagyont örökölt, és ez lehetővé tette számára, hogy csak az irodalommal foglalkozzon. Rouen elővárosába, Croisset-ba költözött, s hátralévő életét szinte megszakítás nélkül itt töltötte, az írás mellett sokat sportolt is, úszott, vívott, lovagolt, elméjét pedig sakkjátékkal tartotta karban. Egy párizsi látogatása alkalmával ismerkedett meg Louise Colet-val, egy közepes tehetségű költőnővel, Alfred Musset és más irodalmárok barátnőjével, aki nemcsak érzéki örömöket nyújtott az ifjú Flaubert-nek, hanem lényeges lélektani tapasztalásokat is. Harmonikusnak nem nevezhető kapcsolatuk 1855-ben szakítással végződött. 1847-ben egy barátjával gyalogszerrel bejárta a Loire völgyét és a bretagne-i partvidéket, s a kirándulásról közösen útinaplót is írtak. 1848-ban ő is részt vett politikai banketteken, Párizsban pedig bejárta a forradalom különböző helyszíneit, rövid lelkesedésének és hosszú csalódásának emlékeit Az érzelmek iskolája egyes fejezetei őrzik.
Ebben az időszakban, 1846-49 között az őt régóta foglalkoztató témán, Szent Antal megkísértésének első változatán dolgozott. Saját bevallása szerint talán ez volt életének legélvezetesebb korszaka, a fogadtatás azonban lehangolta: amikor felolvasta művét barátainak, azok azt tanácsolták, hogy dobja a tűzre és szóba se hozza többé. Hogy kudarcát feledje, hosszú útra indult: 1849 novembere és 1851 áprilisa között beutazta Egyiptomot, Palesztinát, Szíriát, Törökországot, Görögországot és Itáliát, részletes kis úti naplójában sorra feljegyezte élményeit a nílusi hajóúttól kezdve a bordélylátogatásokig.
Hazatérve új témát talált: egy normandiai orvos esetét, aki belehalt fájdalmába, mert felesége megcsalta és tönkretette az életét. Ez a történet és a szobrász James Pradier feleségének naplója ihlette őt a Bovaryné megírására, amely a maga kérlelhetetlen objektivitásával, „szenvtelenségével” új korszak kezdetét jelölte ki az irodalom történetében. A regény öt kemény, dolgos évébe került a szerzőnek, s a Revue de Paris hasábjain Vidéki szokások, erkölcsök alcímmel folytatásokban jelent meg. A mű kötet formában még meg sem jelent, amikor a kormányzat 1857 januárjában közerkölcs elleni vétségért beperelte az írót, akit a bíróság felmentett. Irodalomtörténeti érdekesség, hogy néhány hónap múlva ugyanezzel a váddal Charles Baudelaire állt a bíróság elé A romlás virágai című verseskötete miatt, de őt el is ítélték.
A Bovaryné unalmas polgári világa után Flaubert megírta a pun háborúk korában, Karthágóban játszódó Szalambó című történelmi regényét, amelyet zajos tetszéssel fogadott a közönség. 1866-ban megkapta a Becsületrendet. Az 1870-es porosz-francia háború kitörése előtt néhány hónappal jelent meg önéletrajzi fogantatású műve, a francia 19. század közepének finoman ironikus rajza, Az érzelmek iskolája, amely viszont nem talált kedvező fogadtatásra, és ez erősen megviselte az írót. Két színműve, A gyengébb nem és A jelölt ugyancsak visszhangtalan maradt, s ráadásul anyagi gondok is megkeserítették utolsó éveit. Vigaszt csak a munkában és a többi között Turgenyev, Zola és Maupassant barátságában talált. 1877-ben megírta Három mese című kötetének három elbeszélését, miközben már dolgozott Bouvard és Pécuchet című regényén, amelyben két kispolgár kerül szembe a tudományokkal. Ennek írása közben érte, íróasztala mellett a halál 1880. május 8-án.
Kevesen tudják, hogy a gondosan megmunkált mondatok, a tárgyilagos stílus mestere nagyszerű regényein és elbeszélésein kívül a ma emberének is megszívlelendő ún. sottisier-t, azaz ostoba mondások gyűjteményét hagyott hátra, melybe módszeresen lejegyezte mindazokat a gügye mondatokat, amelyekkel újságban, könyvben, hivatalos szövegben vagy éppen szónoklatokban találkozott.
Forrás: MTI
Fotó: pexels.com
