Március 16-án lett volna nyolcvanéves Bernardo Bertolucci, az egyetlen olasz filmes, aki elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:
Parmában született, ahol költő, szerkesztő, tanár és filmkritikus apja alapította az első filmklubot. Bernardo verselt is és elnyerte az egyik legrangosabb olasz irodalmi díjat, első rövidfilmjét 15 évesen, kézi kamerával forgatta a karácsonyi disznóölésről. 1962-ben már az általa „második apjának” tartott Pier Paolo Pasolini asszisztense volt A csóró forgatásakor, az ő ajánlására és ötletéből rendezhette első játékfilmjét. A kaszás még a francia új hullám, elsősorban Godard hatását mutatta: távolságtartó hangnem, bonyolult narratív montázs, rejtett kamerahasználat. 1964-ben Forradalom előtt címmel Stendhal A pármai kolostor című regényét vitte filmre, ebben már az őt mindig is foglalkoztató konfliktust, a szabadság és konformitás ellentétét boncolgatta. A rendezőt a kritika a fiatal Orson Welleshez hasonlította, de alkotása nem aratott közönségsikert.
Egy ideig forgatókönyveket írt, így többekkel együtt jegyezte a Volt egyszer egy vadnyugat című klasszikus westernt, s kommunista párttag lévén a pártnak rendezett dokumentumfilmeket. Az 1968-as diáklázadásokat dolgozta fel A partner című filmjében, mai környezetbe helyezve át Dosztojevszkij A hasonmás című regényét. Az események lecsengése után „felfedezte” a klasszikus filmnyelvet, a forradalmakból kiábrándulva a múltba, a fasizmus hétköznapjai felé fordult. 1970-ben Alberto Moravia regénye nyomán készítette el A megalkuvót, amelynek forgatókönyvéért először jelölték Oscar-díjra.
A világsikert 1972-ben a hatalmas botrányokat kavaró Az utolsó tangó Párizsban hozta meg számára, amelyet ma is a valaha készített legerotikusabb filmek között emlegetnek. A középkorú özvegy amerikai férfi és a fiatal francia színésznő kapcsolatát bemutató alkotás nyíltan ábrázolta a szexualitást, amelyet a rendező egyfajta nyelvként, a kommunikáció sajátos formájaként fogott fel. Bertoluccit rendezői Oscar-díjra jelölték, Franciaországban kitüntették, de művét odahaza pornográfia vádjával betiltották, őt magát bíróság elé állították.
Négy évvel később fejezte be a monumentális, több mint ötórás Huszadik századot, amely Olaszország 1900 és 1945 közötti történetét dolgozta fel két ugyanazon a napon született, de barátból politikai ellenféllé váló férfi életét nyomon követve. Az Egy nevetséges ember álma (1981) a kommunistákkal való kiegyezésre törekvő kormányfő, Aldo Moro elrablása, illetve a II. János Pál pápa elleni merénylet árnyékában egy terrorista emberrablással foglalkozott.
Ezután Hollywoodba költözött, ahol Az utolsó kínai császárral tette le névjegyét 1987-ben. A Pu Ji önéletrajza alapján készült, kilenc Oscar-díjjal – köztük a legjobb filmnek, a legjobb rendezésnek (az utóbbi kategóriában az első olaszként) és a legjobb forgatókönyvnek járó szoborral – honorált alkotás 30 ezer kínai statisztát vonultatott fel, a stáb még a pekingi császári palotában is forgathatott. Az alkotást az aranyszobrocska mellett a többi közt egy BAFTA-, egy César-, valamint két Golden Globe-díjjal is elismerték. Az 1990-ben készített Oltalmazó ég Észak-Afrikában játszódó, pszichologizáló szerelmi háromszög a modern amerikai és a hagyományos arab civilizáció drámai találkozásáról, középpontjában az otthontalanság életérzése áll. Az 1994-es A kis Buddha, amely az első Bhutánban forgatott film, túlságosan hosszúra és „giccsesre” sikeredett, és éppúgy hűvös fogadtatásban részesült, akárcsak a két évvel későbbi Lopott szépség, hiába forgatott másfél évtized után ismét Itáliában, a festői Toscanában. A 2003-as Álmodozók egy fiatal amerikai kalandjait meséli el Párizsban az 1968-as diáklázadások idején.
Bertolucci élete utolsó évtizedében betegsége miatt kerekesszékbe kényszerült. Miután leszámolt a filmkészítéssel, alkotókedvét a háromdimenziós technikában rejlő lehetőség ébresztette fel, s 2012-re elkészült Én és te című munkája, amelyet egy tizenéves és egy huszonéves fiatalról szóló olasz regény alapján forgatott, igaz, a tervektől eltérően, mégsem 3D-ben. 2018-ban többéves szünet után újra dolgozni kezdett, filmje témájául a szerelem és a párkapcsolati kommunikációs problémákat választotta, ezt a filmjét azonban már nem tudta leforgatni.
Rendezőként az volt a hitvallása, hogy a film legyen meglepő és szórakoztató. A kritika filmjeinek lenyűgöző képi világát, drámai érzékét, pszichológiai ábrázolókészségét emeli ki, egyszerre emlegetik humanistaként és szenzualistaként. Bertolucci más művészetekhez is vonzódott: operatőrének nem technikai instrukciókat adott, hanem az általa elképzelt hangulatot tükröző festményeket és fotókat mutatott meg.
1990-ben ő volt a cannes-i, 1983-ban és 2013-ban a velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke. Életművét 1997-ben a locarnói filmfesztivál tiszteletbeli Leopárd-, 2007-ben a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-, 2011-ben a Cannes-i tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal ismerte el, 2012-ben átvehette az Európai Filmakadémia életműdíját. 2013 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát.
Az olasz filmművészet óriása 2018. november 26-án halt meg római otthonában.
Forrás: MTI
Fotó: IMDB
