9,6 milliárd forintos beruházást hajt végre a Bosch hatvani gyárában

Tovább fejleszti autóipari elektronikai alkatrészeket gyártó hatvani telephelyét a Bosch csoport, a Robert Bosch Elektronika Kft. a 9,6 milliárd forintos beruházás során új, korszerűbb gyártást szolgáló eszközöket szerez be – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A politikus kiemelte: a világgazdaság jelentős változásokat él meg, a legkorszerűbb technológiák, fejlesztések rövid időn belül teret nyernek az új beruházásokban, a magyar gazdaság, benne az autóipar szintén a dimenzióváltás korszakát éli.

Kiemelte: a Bosch hatvani gyárában olyan, a jövő autózását meghatározó technológiai eszközöket és komponenseket gyártanak, amelyek elengedhetetlenek az automatizált vezetéshez. A külgazdasági és külügyminiszter jelezte: a 2020 végéig tartó beruházáshoz a magyar állam egyedi kormánydöntés alapján mintegy 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.

A miniszter kiemelte: világméretekben egyre élesebb a verseny az új beruházásokért. Ezek a beruházások olyan korszerű technológiákat hoznak Magyarországra, amelyek korábban a tudományos-fantasztikus világba tartoztak – tette hozzá. Magyarország joggal lehet büszke arra, hogy a magyar emberek munkája, a Magyarországon működő vállalatok teljesítménye és csúcstechnológiája, valamint a kormányzat gazdaságpolitikája közösen oda vezettek, hogy ma Magyarország ennek a globális ipari dimenzióváltásnak egyértelműen a nyertesei közé tartozik – mondta Szijjártó Péter.

Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy Európa egyik legvonzóbb befektetési területét, központját alakította ki az ország, mivel az Európai Unióban itt a legalacsonyabb a vállalatok által fizetett társasági adó – tette hozzá. Hangsúlyozta: a kormány felismerte a dimenzióváltás sajátosságait, úgy alakította át a beruházásösztönzés rendszerét, hogy már nem az új munkahelyek száma, hanem a beruházás által hozott technológiai színvonal számít a fejlesztés megítélésében. Szijjártó Péter kiemelte: folyamatosan emelkedik a Magyarországra érkező beruházások által létrehozott hozzáadott érték, a beruházások kutatás-fejlesztési tartalma.

Ennek jeleként az új beruházások esetében tavaly az átlagfizetések az előző évhez képest 40 százalékkal emelkedve 425 ezer forintra nőttek – mondta. A külgazdasági és külügyminiszter jelezte: a Bosch az egyik legtöbb dolgozót foglalkoztató magyarországi cégcsoport, amelynek komoly szerepe volt abban, hogy a magyar GDP tavaly 4,8 százalékkal bővült éves szinten, és ma már több mint 4 millió 480 ezren dolgoznak az országban.

Ha csak az elmúlt 3 hónapot nézzük, a Bosch mostani beruházása a harmadik olyan befektetés, amelynek értéke megközelíti, vagy meg is haladja a 10 milliárd forintot. Ezek a beruházások olyan technológiát hoznak az országba, amelyek a teljes magyar autóipar színvonalát fejlesztik, emelik. A Bosch gépjármű-elektronikai ágazata Magyarországon már 5500 embernek ad munkát – közölte.

Szijjártó Péter kiemelte: a Bosch abban is kiemelkedő szerepet játszott, hogy a magyar-német gazdasági együttműködés alapvetően meghatározza a magyar gazdaság teljesítményét. Elmondható, hogy a tavalyi első 11 hónapban a német-magyar kereskedelmi forgalom meghaladta az 50 milliárd eurót. A jövő héten kiadják a végleges adatokat, várható, hogy minden idők legnagyobb kétoldalú kereskedelmi forgalmát értük el Németországgal – jelezte a külgazdasági és külügyminiszter.

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com