913 700 gépkocsiját szállította ki a ŠKODA az idei első három negyedévben

A ŠKODA 2019 első három negyedéve során világszerte összesen 913 700 gépkocsiját szállította ki ügyfeleinek. Kelet- (+10,6 százalék) és Nyugat-Európában (+6,8 százalék), illetve Oroszországban (+7,0 százalék) az autógyártó jelentősen növelte kiszállításait, összességében azonban a járműátadások 2,7 százalékkal elmaradtak az előző évi mennyiségtől (2018 január – szeptember: 939 100 jármű). Utóbbi oka a teljes kínai személyautó-piac továbbra is csökkenést mutató értékesítési tendenciája. A további nemzetközi piacokon a ŠKODA az idei évben eddig összesen 719 300 autóját szállította ki, ami 4,4 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Szeptember folyamán a vállalat világszerte 102 000 gépkocsiját adta át ügyfeleinek (+7,5 százalék), miközben továbbra is töretlen a ŠKODA SUV-modellek iránti kereslet.

 

Amint Alain Favey, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának az értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja hangsúlyozta: „Az idei év első három negyedéve során világszerte összesen 913 700 gépkocsit szállítottunk ki ügyfeleinknek, s az Európában, illetve Oroszországban elért jelentős növekedésnek köszönhetően jól kiegyenlíthettük a jelenlegi kínai folyamatok hatását. KAMIQ City-SUV modellünk aktuális európai piaci bevezetésével és a kínai piacra készült KAMIQ GT küszöbön álló, novemberi bemutatójával folytatjuk termékoffenzívánkat, új ügyfeleket hódítva el vonzó modellpalettánk számára.”

Nyugat-Európában a ŠKODA az első három negyedév során 6,8 százalékkal összesen 397 300 gépkocsira növelte eladásait (2018 január – szeptember: 371 900 darab), ez a trend szeptemberben is folytatódott, s a ŠKODA jelentős növekedést könyvelhetett el: 42 200 kiszállított járműve 29,7 százalékos bővülést jelent az előző évihez képest (2018 szeptember: 32 600 jármű). A márka világszerte második legjelentősebb piacán, Németországban, az év első kilenc hónapja alatt 146 300 (2018 január – szeptember: 133 200 jármű, +9,9 százalék) darabra nőtt a ŠKODA értékesítése. A szeptemberi kiszállítások az előzői évihez viszonyítva itt 33,5 százalékkal 14 800 darabra bővültek (2018 szeptember: 11 100 jármű). Kétszámjegyű százalékos növekedést produkált a ŠKODA az első három negyedév során Franciaországban (26 400 darab; +12,1 százalék), Ausztriában (22 100 jármű, +12,0 százalék), Svájcban (16 500 jármű, +31,2 százalék), Hollandiában (14 400 darab; +12,5 százalék) és Dániában (12 100 jármű, +19,5 százalék).

 

Közép-Európában a cseh gyártó 159 500 gépkocsiját szállította ki az év első kilenc hónapja alatt, amivel a ŠKODA nagyjából az előző év volumenét produkálta (2018 január – szeptember: 160 800 jármű; -0,8 százalék). Szeptemberben az autógyártó 16 500 kiszállítást teljesített e régióban, azaz 7,4 százalékkal többet, mint az előző év azonos hónapjában (2018 szeptember: 15 300 jármű). Hazai, csehországi piacán 70 300 autóját szállította ki a márka az első három negyedév során, ami enyhe, 2,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához viszonyítva (2018 január – szeptember: 72 200 jármű), míg szeptemberben az előző évit 8,8 százalékkal felülmúlva (2018 szeptember: 6800 jármű) 7400 darabra nőttek a kiszállítások. Egyaránt jelentősen növelte idei első három negyedévi kiszállításait a ŠKODA az előző évihez képest Szlovéniában (5900 jármű; +5,4 százalék) és Horvátországban (4800 jármű; +6,3 százalék).

Kelet-Európában (Oroszország nélkül) a január elejétől szeptember végéig 37 200 kiszállított gépkocsijával 10,6 százalékos bővülést (az előző év azonos időszakában: 33 600 jármű) ért el a ŠKODA, míg szeptemberben az előző évihez képest 13,0 százalékkal 4100 darabra nőttek kiszállításai (2018 szeptember: 3600 jármű). Egyaránt kétszámjegyű százalékos növekedést könyvelhetett el a ŠKODA az év első kilenc hónapja alatt Szerbiában (5900 jármű; +16,5 százalék), Ukrajnában (4200 jármű; +13,3 százalék), illetve Bulgáriában (3600 jármű; +18,5 százalék) és Kazahsztánban (800 jármű; +56,3 százalék).

Oroszországban a ŠKODA 61 500 gépkocsiját szállította ki az első három negyedév során, ami 7,0 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva (2018 január – szeptember: 57 500 darab). A szeptemberi kiszállítások itt 5,6 százalékkal 7300 darabra estek vissza (2018 szeptember: 7800 jármű).

Világszerte legnagyobb piacán, Kínában, a ŠKODA 194 500 járművét szállította ki ügyfeleinek az első három negyedév alatt, ami 22,3 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest (2018 január – szeptember: 250 200 jármű), míg szeptember folyamán az autógyártó 25 300 gépkocsiját adta át itt (2018 szeptember: 30 600 jármű; -17,2 százalék). Ezzel a ŠKODA kiszállításaiban is tükröződik a teljes kínai személygépkocsi-piacra kiterjedő általános visszaesés, amit továbbra is általános fogyasztói visszafogottság és piaci bizonytalanság jellemez.

Indiában a január elejétől szeptember végéig produkált 10 800 járműkiszállítás 14,9 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva (2018 január – szeptember: 12 600 jármű), míg szeptemberben a ŠKODA 1200 gépkocsi kiszállításával szintén elmaradt az előző évi volumentől (2018 szeptember: 1400 jármű, -12,5 százalék).

 

ŠKODA ügyfélkiszállítások – 2019. első három negyedév

(darab, kerekítve, modellsorozatok szerint; +/- százalék az előző év azonos időszakához képest)

ŠKODA OCTAVIA            (268 900; -9,6 százalék)

ŠKODA FABIA                (139 500; -6,0 százalék)

ŠKODA KODIAQ             (120 700; +9,7 százalék)

ŠKODA KAROQ              (111 200; +39,1 százalék)

ŠKODA RAPID                (109 800; -24,7 százalék)

ŠKODA SUPERB (77 100; -25,6 százalék)

ŠKODA KAMIQ               (35 600; +232,7 százalék)

ŠKODA CITIGO              (értékesítés kizárólag Európában: 30 000; -0,7 százalék)

ŠKODA SCALA               (21 000; –)

ŠKODA kiszállítások – 2019. szeptember

(darab, kerekítve, modellsorozatok szerint; +/- százalék az előző év azonos hónapjához képest)

ŠKODA OCTAVIA            (29 200; -1,2 százalék)

ŠKODA KODIAQ             (14 600; +60,8 százalék)

ŠKODA FABIA                (13 900; +2,9 százalék)

ŠKODA KAROQ              (13 300; +28,2 százalék)

ŠKODA RAPID                (10 400; -31,2 százalék)

ŠKODA SUPERB (7200; -27,2 százalék)

ŠKODA KAMIQ               (6800; +50,9 százalék)

ŠKODA SCALA               (5300; –)

ŠKODA CITIGO              (értékesítés kizárólag Európában: 1300; -51,4 százalék)

 

 

 

 

 

Forrás, fotó: Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com