Szentmise, koncert és kiállítás zárja a Mátyás király-emlékév programsorozatát – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Hunyadi Mátyás 575 éve született, és 560 éve koronázták királlyá. Ebből az alkalomból hirdetett emlékévet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság. A programok lebonyolítója a Magyarság Háza volt – hangzott el a műsorban.

Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója felidézte, hogy egy évvel ezelőtt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hirdette meg a Mátyás király-emlékévet. Az egészéves program lebonyolításával a Magyarság Házát bízták meg.

Mint mondta, a fő célkitűzéseknek – hogy az ifjúságot, a családokat, a gyerekeket szólítsák meg az emlékév programjaival – eleget tudtak tenni. Számos táborba ellátogattak, egy-egy helyszínen többezres látogatottságuk volt. Kitért arra is, hogy elkészült a Magyar Nemzeti Levéltárnak egy okostelefonon is használható alkalmazása, amely megjeleníteni azokat a helyszíneket, amelyeket Mátyás király a korabeli oklevelek alapján felkeresett.

Beszámolt az álruhás Mátyás utazása című programjukról is, amelynek keretében nemcsak a Kárpát-medence több mint 150 pontján jelentek meg iskolákban, óvodákban, kulturális intézményekben, polgármesteri hivatalokban, hanem a kanadai magyar közösségeket is felkeresték.

Az igazgató szólt a Mátyás király – Mecénás és katona című vándorkiállításról is, amely szintén a Mátyás-emlékév keretében valósult meg, és bejárva az országot ezekben a napokban érkezik Budapestre. A kiállítás szombattól látható lesz a Szent István-bazilika mellett, szabadtéren. A tárlat, amely elsősorban a kultúrát támogató és a hazát védő királyt mutatja be, január 20-ig tekinthető meg.

Mint elmondta, az emlékévet szentmise és koncert zárja december 22-én, szombaton a Szent István-bazilikában. Az ünnepi eseményen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Mátyás király-emlékév fővédnöke mond köszöntő beszédet, és koncertet ad a Lux Aurumque kamarakórus és a Madéfalvi Schola.

Kitért arra, hogy az emlékévhez kapcsolódva két különleges album is elkészült, egy tíznyelvű katalógus a kiállításhoz és az országjáró Mátyás és a Magyarság Háza programjait bemutató képes album.

A Magyarság Háza az emlékévben több szakmai szervezet segítségével koncertek, kiállítások, színházi előadások, mesemondó versenyek, tanulmányi vetélkedők, tudományos konferenciák, zarándoklatok, szabadtéri reneszánsz programok, öltözet-, fegyver-, étel- és italbemutatók, jótékonysági rendezvények során emlékezett meg a királyról.

Forrás: MTI.hu
Fotó: wikipédia



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com