500 rászoruló gyerek táborozhat az adományozóknak köszönhetően

Megkezdődtek az Ökumenikus Segélyszervezet nyári gyermektáborai. A Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtésből megvalósuló szünidei programok összesen 500 hátrányos helyzetű illetve bántalmazott gyermek számára kínálnak rendkívüli fejlesztő és élményprogramokat, s legtöbbjüknek az egyetlen nyári vakációs programot jelentik. 

Miskolcon július első felében két képzőművészeti tábor követi egymást, melyek változatos programjait egy-egy kirándulás teszi még feledhetetlenebbé. A batikolás, képregény készítés, stencilezés és agyagozás mellett a segélyszervezet avasi Közösségi Pontját egész évben látogató alsó és felső tagozatos iskolások a városi vadasparkba kirándulnak, harcművészeti bemutatón és például régészeti ásatáson vesznek részt. A kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházban kicsik és nagyobbak számára is szerveznek készségfejlesztő, kreatív és ügyességi versenyekkel és sportprogramokkal tarkított napközis táborokat július első két hetében. Szolnokon a Szent Tamás Görögkatolikus Általános Iskolában szervez 4-7. osztályos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek számára kézműves foglalkozásból és sporttevékenységből álló egy hetes élménytábort a segélyszervezet. A programokat pszichológus, testnevelő tanár és mozgásfejlesztő szakemberek vezetik, akik saját területük szakértelmével tudják a foglalkozások közben segíteni a gyermekek felzárkózását. A program részeként hajókirándulásra is elviszik a résztvevőket. Orosházán egészség tematikájú nyári táborba várják a gyerekeket július közepén, melynek keretében a helyes táplálkozás mellett a testmozgás fontosságát is tudatosítják, és a „lelki egészség”, az érzelmi intelligencia fejlesztésére is figyelmet fordítanak a szakemberek. A Gönci kistérségben két település – Boldogkőújfalu és Vizsoly – hátrányos helyzetű gyermekei számára szerveznek táborokat július közepén és augusztus elején. A kézműves foglalkozások, közösségfejlesztő programok, játékok és sportfoglalkozások mellett például közös főzés és lillafüredi kirándulás is szerepel a tervek között. A részt vevő gyerekek napi étkezését az élménydús programok mindegyik helyszínén biztosítja a segélyszervezet.

A napközis táborok mellett idén már három bentlakásos tábort szerveznek Kastélyosdombón az ökumenikusok. A Somogy megyei faluban saját táborhelyet alakított ki a segélyszervezet, ahol ezután az ország minden részéről tudnak fogadni hátrányos helyzetű, rászoruló gyermekcsoportokat. Az ún. Esélytáborok fontos színterei a traumák feldolgozásának, a felhőtlen, gondtalan szabadidő megtapasztalásának, illetve a segélyszervezet itt is nagy hangsúlyt fektet a fejlesztésre, mely az intenzív foglalkozásoknak köszönhetően sokkal hatékonyabb, mint a megszokott környezetben.

Az Ökumenikus Segélyszervezet június végén lezárult Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtése alatt 60 millió forint gyűlt össze. A minden korábbinál eredményesebb összefogás lehetőséget ad arra is, hogy a táborok megvalósításán túl a Segélyszervezet Kapaszkodó programja keretében év közben is segítse a gyermekek felzárkózását.

 

 

 

Forrás, fotó: Ökumenikus Segélyszervezet



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com