4 milliárdba kerülhet a dohánytermékek nyomon követési rendszerének kialakítása

Közbeszerzési eljárást indított a dohánytermékek nyomon követési rendszerének kialakítására az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., a beszerzés becsült értéke 4 milliárd forint.

    A zrt. közleménye szerint ugyanis a Magyarországon forgalomba kerülő dohánytermékek egyedi azonosító kódokkal történő ellátásához a dohánypiaci szereplők – kódkibocsátó, gyártók, nagykereskedő, kiskereskedők – által közösen használt informatikai rendszer beszerzésére és üzemeltetésére van szükség.

A társaság felidézte: az Európai Bizottság 2019 májusától – több ütemben – az Európai Unió valamennyi tagállamának előírja a dohánytermékek – cigaretta, fogyasztási dohány, szivar, szivarka – nyomon követési rendszerének alkalmazását, amelynek bevezetésével az EU területén kereskedelmi forgalomban lévő valamennyi dohánytermék értékesítési láncát figyelhetik meg.
A rendszer lényege, hogy minden, az EU területén gyártott és oda behozott gyártmányt egyedi azonosítóval jelölnek meg és biztonsági elemmel látnak el, ennek segítségével láthatóvá válik a termékek mozgása a legális ellátási láncon belül a gyártástól a kiskereskedelmi forgalomba kerülésig.

A rendszer határidőben történő bevezetése érdekében Magyarország az elsők között csatlakozott azokhoz  tagállamokhoz, amelyek közbeszerzés útján kívánják végrehajtani az EU előírásait – közölte a zrt.

Az uniós irányelv értelmében cigaretta és cigarettadohány esetén 2019. május 20-ától, az egyéb dohánytermékeknél pedig 2024. május 20-ától kell alkalmazni a dohánytermékek nyomon követésére és biztonsági elemeire vonatkozó uniós szabályozást.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com