3×3-as kosárlabda Eb – Kikapott a negyeddöntőben a női válogatott

A világbajnoki ezüstérmes magyar női válogatott hosszabbítás után 21-20-ra kikapott a spanyoloktól vasárnap a debreceni 3×3-as kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében. 

    Károlyi Andrea szövetségi kapitány együttese a pénteki csoportkörben előbb 17-16-ra verte a lengyeleket, majd 21-11-re legyőzte a címvédő franciákat, így csoportelsőként jutott be a negyeddöntőbe. A Theodorán Alexandra, Papp Klaudia, Goree Cyesha, Medgyessy Dóra alkotta válogatott két hónapja a vb-negyeddöntőben legyőzte a spanyolokat, akik a Nagytemplom előtt felépített alkalmi pályán már az ötödik másodpercben előnybe kerültek. Theodorán duplájával hamarosan a hazaiak vezettek, majd sokáig csak futottak az eredmény után. A nagyórán 2-7, majd 6-8 állt, aztán a debreceni születésű Medgyessy – a 2016-os Eb legjobbja – kétpontosával 10-10-nél egyenlítettek a magyarok. A kánikula ellenére is szép számú közönség nagy örömére Papp dupláival 17-14-re elhúzott a nemzeti csapat, majd 18-17-nél már csak három pontra volt a diadaltól. Sőt, a honosított Goree büntetőjével 19-17 lett az állás, 27 másodperccel a vége előtt azonban egyenlített az ellenfél (19-19).
A hosszabbításban Goree kosarával 20-19-re vezettek a magyarok, csakhogy Sandra Ygueravide Viana váratlan duplája megpecsételte a sorsukat, és a spanyolok jutottak az elődöntőbe.
Az olimpiai programban jövőre, Tokióban bemutatkozó 3×3-as kosárlabdában tíz percig vagy 21 pontig tart a mérkőzés, melyet egy palánkra vívnak a háromfős (egy cserelehetőséggel rendelkező) csapatok. Minden dobás egy pontot ér, kivéve a körgyűrűn kívülieket, amelyekért két pont jár. A meccsenkénti egy időkérésnél csak a játékosok lehetnek jelen, a szövetségi kapitány nem.
A magyarok már nem juthatnak a legjobb három közé a november 1-jei világranglistán – ez a három gárda egyenes ágon kijut az olimpiára, csatlakozva a rendező japánokhoz. A fennmaradó négy kvótából hármat a márciusi kvalifikációs tornán osztanak ki – amelyen vb-ezüstérmesként a magyarok is ott lesznek -, egyet pedig az áprilisi, esélyegyenlőség jegyében sorra kerülő viadalon.
A kontinensviadalt a franciák nyerték, akik hosszabbításban 14-12-re múlták felül a spanyolokat. A bronzérem pedig a letteké lett, akik a helyosztón Hollandiát győzték le 17-13-ra.
A férfiaknál Szerbia 21-18-ra nyerte a Franciaország elleni finálét, míg a bronzmérkőzésen a litvánok ugyanilyen arányban verték a spanyolokat.

Debrecen, 2019. szeptember 1. Medgyessy Dóra (j) és Vega Gimeno, a spanyol válogatott játékosa a női kosárlabda 3×3-as Európa-bajnokság negyeddöntőjében játszott Magyarország – Spanyolország mérkőzésén a debreceni Kossuth téren 2019. szeptember 1-jén. A világbajnoki ezüstérmes magyar női válogatott hosszabbítás után 21-20-ra kikapott a spanyoloktól. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com