12.000 csomag készül az ország legnagyobb Mikulás rendezvényére

Ma már tinédzserek azok a gyerekek, akik 15 évvel ezelőtt az első kivilágított Mikulásvonaton érkeztek az ünnepi díszbe öltöztetett Lillafüredre. Azóta a szervezők által megálmodott Mesebirodalom közel 250.000 látogatónak nyújtott felhőtlen kikapcsolódást és hangulatos családi programot az ádventi időszakban. A 100 fős állandó stáb idén a zsémbes Grincs történetét, a nagy Ho-ho-ho horgász téli kalandját és Aranyhaj esküvőjét dolgozta fel a tőlük megszokott humorral és kedvességgel.

 

November 22-én indul a Diósgyőri Mikulásvonat 25 napon át tartó rendezvénysorozata, ahol minden jelmez, díszlet, közös tánc és dal azért születik, hogy az érkező családok két és fél órára kiszakadjanak a hétköznapi rutinból, elmerülhessenek a mesék csodálatos világában.

„A 12.000 csomag összekészítése hetekbe kerül, mint ahogy a mesék, díszletek kitalálása is elkezdődik már ősz elején – tudtuk meg Boda Pétertől, a szervező alapítvány elnökétől. – Ebben az évben a forgatókönyvek megírásába, a helyszínek, díszletek és a jelmezek megálmodásába, megtervezésébe, a mesék életre keltésének folyamatába profi szakembereket vontunk be a színház világából, annak érdekében, hogy a hozzánk látogatók a jövőben is maradandó élménnyel gazdagodjanak.”

A Nívó-díjjal elismert rendezvényt karitatív céllal indította az Északerdő Zrt. és a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány, melynek köszönhetően elsőként a lillafüredi kisvasút rendelkezik lifttel ellátott kocsival, hogy meg tudják oldani a kerekes székes utasok szállítását. Ezen felül minden évben 2.000 fogyatékkal élő gyermek és felnőtt ingyenes részvételét biztosítják alapítványi támogatásként.

„Vonzó úticél lettünk ebben az időszakban, egyre többen messziről jönnek, ezért is volt fontos, hogy az online fizetést biztosítani tudjuk. Egy napos kirándulás keretében vesznek részt a Mikulásvonaton, előtte-utána feltérképezik a helyi gasztronómiát, elmennek a Barlangfürdőbe, a Diósgyőri Várba. A lényeg azonban 15 éve nem változik – folytatja mosolyogva az elnök. – A kisvonatról leszálló gyerekek arckifejezése és visszaúton a csokis papírok zörgése.”

A Mikulásvonat jegyek a kiemelt időszakokban, hétvégén és este egy fő részére 2.600,- Ft-ba kerülnek, a mikuláscsomag ára darabonként 900,- Ft. A hétköznapi vonatokon délelőtt 1.900,- Ft-os, délután pedig 2.100,- Ft-os kedvezményes jegyárakkal utazhatnak a magánszemélyek és az óvodai, iskolai csoportok is.

 

 

Diósgyőri Mikulásvonat

2018. november 22 – december 16.

A „Diósgyőrért” – Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztéséért – Közhasznú Alapítványt 2002. november 25-én olyan magánszemélyek hozták létre, akik maguk is Miskolc-Diósgyőrben élnek, ezért fontos számukra, hogy az alapítvány nevében is megfogalmazott fejlődés valóban megvalósuljon.

Az alapítvány az elmúlt években hűen és eredményesen szolgálta létrejöttének céljait, a Mikulásvonat életre hívásával azonban a megyehatáron is túlmutató, országos érdeklődést kiváltó családi programot kínál a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút üzemeltetőjével, az Északerdő Zrt.-vel együttműködésben.

A Mikulásvonat programján az elmúlt 15 évben mintegy 100 mesehős szórakoztatott közel 250.000 embert: ebből 152.100 gyermek volt az, aki a várva várt csomagon felül a Mesebirodalom élményeivel is gazdagodhatott.

Az Alapítvány és Miskolc város önkormányzati képviselőinek összefogása lehetővé tette 54.607 miskolci óvodás és kisiskolás gyermek ingyenes részvételét. Ezen felül az Alapítvány és az ÉSZAKERDŐ Zrt 13.991 fogyatékkal élő gyermek és felnőtt számára is biztosította a program elérhetőségét.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. jelentős közjóléti szolgáltatásokat nyújt területén a Mikulás vonaton kívül is. A Lillafüredi Erdei kisvasút mellett a Zemplénben is közlekedik kisvonat, amelyekkel minden időszakban felfedezhetők az erdő csodái. A természetet kedvelők élvezhetik a kirándulóhelyeket, szállásokat. A Diósgyőri Mikulásvonat az egyik legnagyobb attrakció, ami már hagyománnyá vált.

 

 

 

Videót ide kattintva nézhetik meg.

 

 

 

 

 

 

Forrás, fotó: Mikulásvonat



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com