11. születésnapját ünnepli a Budapest Jazz Club

Az év második hétvégéjén születésnapját ünneplő Budapest Jazz Club a pénteki sorozat házigazdáival, a Harmónia Jazzműhellyel együtt ünnepel. Mint mindig, úgy most is ingyenes belépéssel és a már megszokott, de megunhatatlan jazz klub-hangulattal várják a vendégeket.

A vibráló légkörről energikus zenei produkciók gondoskodnak. A Harmónia Jazzműhely 10. születésnapján pénteken 19.00 órától a Bencze Alma Project 4, a tengerentúlon is nagy elismertségnek örvendő roma hagyományokat jazz zenével elegyítő East Gipsy Band, majd a hajnalig tartó jam session előtt harmadikként, a bájos és energikus Vörös Janka zenekara várja a közönséget.

A BJC 11. születésnapját a hagyományt követve szombaton a sort idén is egy fiatal formáció indítja.

A Nagy Emma Quintet tagjai a Bartók Konzit képviselik, akik külön-külön is, ám együtt még inkább a jövő nagy reménységei. Repertoárjukat főként újragondolt standardek alkotják, de néhány saját szerzeményt is megszólaltatnak.

Az est másik két zenekarát a jazz rajongóknak, különösen a klub törzsközönségének nem kell bemutatni, hiszen rendszeres fellépők a BJC-ben.

A mindig teltházas Sárik Péter Trio a közönség kedvenc slágereit szólaltatja meg, míg a számos formációban bőgőn hallható Egri János ebben a felállásban basszusgitárt ragad, hogy igazi buli hangulatot teremtsen groove-os, funk-os lüktetésű örökzöldekkel és saját dalokkal. Az első naphoz hasonlóan szombaton is a zenészek spontán formációiból alakuló örömzene fogadja a hajnalban érkezőket.

 

Időpont: 2019. január 11-12. 19.00

A belépés ingyenes

 

 

 

Forrás: BJC.hu

Fotó: facebook.com/BudapestJazzClub



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com