Szallas.hu: erős kezdettel indul a turizmus negyedik negyedéve

Tovább bővült a turizmus a harmadik negyedévben, és az utolsó negyedév is erősen indul a november elsejei hosszú hétvégének köszönhetően;  Eger, Hajdúszoboszló, Gyula, Hévíz és a főváros is kiemelkedő vendégforgalomra számíthat a hosszú hétvégén – közölte a Szállás.hu saját adatai alapján az MTI-vel.

    Emlékeztettek rá, hogy mindenszentek idején a legtöbben november elsején érkeznek a szálláshelyre, most egy átlagos novemberi hétvégéhez képest több mint duplájára nő a forgalom, hiszen a hosszú hétvégét az őszi szünet előzi meg.  Az átlagos foglalási érték 58 ezer forint, ami 25 százalékkal több, mint egy átlagos novemberi hétvégén. Eger, Hajdúszoboszló, Gyula, Hévíz és a főváros is kiemelkedő vendégforgalomra számíthat,  emellett Szeged, Pécs, Miskolctapolca, Zalakaros és Egerszalók szintén felkerültek a legkeresettebb úti célok listájára – közölte a Szallas.hu.
Szigetvári József, a csoport vezérigazgatója ismertette, hogy a harmadik negyedévben belföldi forgalmukat 27 százalékkal, a külföldre közvetített forgalmukat 17 százalékkal növelték. Idén az átlagos foglalási érték 63 200 forint volt, 10 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, a szálláshelyeken az átlagár 6 százalékkal emelkedett.
A foglalások több mint fele (56 százaléka)  volt 50 ezer forint alatt, az üdülések átlagosan 2 éjszakára és 3 személyre szóltak. A legforgalmasabb nap az augusztus huszadikai hosszú hétvége szombatja volt.
A Szallas.hu közleménye szerint minden tizedik vendég a SZÉP-kártyás fizetést jelölte meg előzetesen, 13 százalékkal nőtt a SZÉP-kártyás költések értéke tavalyihoz képest, átlagosan 104 250 forintra, és ezek a vendégek hosszabb időre és nagyobb létszámra foglaltak helyet: általában 3-4 éjszakára és 4 személy részére.
A Szallas.hu adatai alapján Siófok, Hajdúszoboszló és  Budapest vonzotta a legtöbb turistát, de Eger, Balatonfüred és Gyula is az “élbolyban” végeztek. A legkeresettebb úti célok top tízes listájára még Szeged, Hévíz, Zalakaros és Nyíregyháza került fel.
A harmadik negyedévben nagy volt az érdeklődés az egri és a siklósi vár, valamint a Festetics-kastély iránt, de a Szilvásváradi Kisvasút és a Nyíregyházi Állatpark is keresett volt. A fürdők közül a miskolctapolcai, a harkányi, a zalakarosi, a hajdúszoboszlói is kiemelkedett, még a Hévízi-tó iránt volt nagy az érdeklődés – írták.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com