Új album: Bruce Springsteen – Letter To You

Bruce Springsteen új, a Columbia Records gondozásában megjelent ‘Letter To You’ című lemeze, az előadó 20. stúdióalbuma, valamint karrierjének egyik legsikeresebb kiadványa is egyben: megjelenésekor 11 országban az 1. helyen nyitott. Az Egyesült Államokban az album a 2. helyre került a Billboard 200-on és az 1. helyen áll az Albums Charton, valamint a Top Rock Albums Charton, a Vinyl Albums és a Tastemaker Albums listáján. Nagy-Britanniában a ‘Letter To You’ Springsteen tizenkettedik lemeze, amely az első helyen debütál, és az év második legsikeresebb albuma az országban. Írországban a ‘Letter To You’ az eddigi leggyorsabban fogyó album, amely felülmúlja az öt legsikeresebb lemez összesített eredményeit is, és egyben Springsteen hatodik #1 stúdióalbuma. A „Letter To You” Franciaországban a negyedik helyen nyitott, ezzel az év nemzetközi debütálásnak számít . Az új lemez az első héten Németországban is a legkeresettebb nemzetközi album volt, és a 2019-es ‘Western Stars’-t is visszaröpítette a toplistára.
A „Letter To You” -t tavaly öt napon keresztül élőben rögzítették az E Street Band együttesével Springsteen NJ-i stúdiójában, és kilenc vadonatúj szerzeményt tartalmaz, valamint három legendás – korábban kiadatlan – az 1970-es évekből származó dalt: “Janey Needs a Shooter,” “If I Was the Priest,” és a “Song for Orphans”. Springsteenhez Roy Bittan, Nils Lofgren, Patti Scialfa, Garry Tallent, Stevie Van Zandt, Max Weinberg, Charlie Giordano és Jake Clemons csatlakozik a “Letter To You”-n. Az album producere Ron Aniello és Bruce Springsteen, Bob Clearmountain és Bob Ludwig pedig a lemez keveréséért felelt. A ‘Letter To You’ felvételei először egyesítették Springsteen-t és az E Street Bandet a The River turné óta, amely a 2016-os év legnagyobb globális turnéja volt.

Hallgass bele az albumba!

Forrás: Sony Music Hungary
Fotó: Sony Music Hungary



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com