Születésnapi Blahalouisiana koncert a Budapest Parkban

Augusztus 4-én első önálló parkos koncertjével ünnepli tizedik születésnapját a Blahalouisiana zenekar. A Mastercard támogatásával megvalósuló esemény több szempontból is különleges lesz, erről Schoblocher Barbara, a zenekar frontembere beszélt egy rövid videóinterjúban.

Azt ígérik, hogy egészen a legelső lemezükig visszanyúlnak a műsor összeállítása során, és persze helyet kapnak a közönségkedvencek és a zenekari tagok kedvencei is. Nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a rendezvény környezetbarát legyen. A színpadi díszlet elkészítése során is fontos szempont volt a fenntarthatóság, lufikra és konfettire így nem kell számítani.

Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk ennek a koncertnek a létrejöttében és ezzel nem csak a magas minőséget képviselő zenét támogathatjuk, de a fenntarthatóság fontos üzenete mellé állhatunk. A Mastercard számára ez nem csak helyi ügyek, de globális kezdeményezések kapcsán is nagyon fontos, az a célunk, hogy 5 év alatt 100 millió fa ültetésével segítsük a klímacélokat – mondta a koncert kapcsán Mondovics Péter, a Mastercard marketing menedzsere.

Nézd meg a Barbival készült videóinterjút itt:

Forrás: Budapest Park
Fotó: Budapest Park



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com