Szerda este nyit a Müpa autós koncertmozija

Az épület melletti parkolóban a nézők egy óriási kivetítőn, autójukból követhetik figyelemmel a házban élőben zajló koncerteket. A vetítés hangját a helyszínen megadott FM-sávon lehet majd hallgatni az autók rádióján keresztül.
A 21 órakor kezdődő nyitóesten a Nemzeti Filharmonikus Zenekar egyebek mellett Vivaldi, Dvorák, Bach, Grieg és Mozart egy-egy ismert darabját adja elő, július 8-án latin dallamok szólalnak meg. Várdai István csellista – a Müpa 2020/21-es évadának művésze – és partnerei a kamarazene ezerféle arcát mutatják meg Mozarttól Ligetin át Brahmsig.
Madaras Gergely és a Magyar Állami Operaház Zenekara Rossini és Mozart Figaróját mutatja be, a mű részleteit többek Baráth Emőke, Bretz Gábor, Fodor Beatrix és Haja Zsolt adja elő. Az élő koncertek mellett két csütörtök estén a Metropolitan Opera közvetítéseinek ismétlését – Puccini Bohéméletét és Lehár A víg özvegy című operettjét – láthatják felvételről az érdeklődők.
A könnyedebb műfajok kedvelői is számos koncertből válogathatnak, fellép a Budapest Bár, a Péterfy Bori & Love Band Saiiddal és Lovasi Andrással, Delov Jávor és DJ Q-Cee vezetésével a Random Trip, valamint a The Qualitons. A Lóci játszik és a Csík Zenekar a dalaikban lakozó folkos elemeket mutatják be, Barabás Lőrinc pedig ismert és vadonatúj, kifejezetten erre a koncertre írt dalokból válogatja műsorát.
A Hungarian All Star Big Band koncertjén a magyar dzsesszélet legjelesebb szereplői várják a közönséget, mások mellett Szakcsi Lakatos Béla, Berkes Balázs, Friedrich Károly és Charlie, míg a fiatalabb generációt mások mellett Koós-Hutás Áron, Ávéd János és Csízi László képviseli. A Vujicsics és Söndörgő koncertjén Sebestyén Márta, Tompos Kátya és Tolcsvay László működik közre.
"Hisszük, hogy ez a különleges formátum egyszerre nosztalgikus és aktuális, ám ami talán a legfontosabb, alkalmat teremt kiváló művészeinknek arra, hogy újra színpadra álljanak, a közönségnek pedig, hogy rendhagyó módon ugyan, de ismét átélhesse a Müpa-élményt, számtalan műfajban" – mondta Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója az autósmoziról.

Forrás: MTI
Fotó: Facebook/Mupa Budapest



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com