Szent II. János Pál pápa poszterek láthatók egy hónapig a metróban

Joanna Urbanska, a Lengyel Intézet igazgatója elmondta: a posztereken Adam Bujak lengyel fotóművész Szent II. János Pálról készített képei láthatók és a lengyel pápa gondolatai olvashatók.
Jan Dziedziczak államtitkár, a külföldön élő lengyelekért felelős kormánybiztos arról beszélt: II. János Pál Lengyelország legnagyobb adománya volt a világnak.
A szent pápa tanítása ma is aktuális és univerzális – tette hozzá.
Felidézte: II. János Pál két alkalommal, 1991-ben és 1996-ban járt Magyarországon. Mindkétszer Lengyelországból érkezett és mindkétszer szimbolikusnak nevezte ezt, kiemelve a két nemzet közötti testvériséget.
Jan Dziedziczak kitért arra is: 2003-ban, amikor a lengyel társadalomban arról vitáztak, hogy az ország belépjen-e az Európai Unióba, sokan azzal érveltek a belépés ellen, hogy az unió baloldali, keresztény- és családellenes nézeteket fog ráerőltetni a lengyelekre.
II. János Pál pápa erre azzal válaszolt, Lengyelországnak épp azért kell belépnie az EU-ba, hogy megváltoztassa azt, hogy a lengyeleknek "hitükkel és értékeikkel felelősséget vállalhassanak Európáért" – mondta.
Hozzátette: ma épp Lengyelország és Magyarország küzd a keresztény Európáért, és azért, hogy az EU visszatérjen a gyökereihez, az alapító atyák elképzeléseihez.
Osztie Zoltán, a sajtótájékoztatónak helyet adó belvárosi plébániatemplom plébánosa kiemelte: a plakátokon van három ismétlődő szó: az igazság, a szeretet és a szabadság.
E három szó összetartozik, egyik sem létezhet a másik nélkül és "mindhárom maga Krisztus" – közölte.
Karol Wojtyla 1920-ban született. 1978. október 16-án választották pápává, október 22-én iktatták be. Ő volt az első lengyel származású katolikus egyházfő, egyben a 20. század leghosszabb ideig (1978-2005) uralkodó egyházfője. 2011-ben boldoggá, 2014-ben szentté avatták.

Forrás: MTI
Fotó: katolikus.ma



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com