Sári Évi balhés tinédzser volt

Sikert sikerre halmoz, a zenés színházi darabok szinte állandó szereplője Sári Évi, aki – a járvány miatt – most nem állhat színpadra, de alig várja, hogy visszatérhessen a közönség elé. „Most már nagyon kipihent vagyok. Szeretnék újra színpadra állni, énekelni, játszani. Nemsokára lesz egy online meghallgatásom, most az a cél éltet, hogy ott megfeleljek. Bízom benne, hogy nyárra megtörténik a nyitás és újra használhatom a naptáram, vezetve a fellépéseket, elfoglaltságokat” – mondta az énekesnő, aki egyébként nem tartja magát szuperprecíz, tervező típusnak. „Nem tervezek meg minden lépést, csak azt, hogy ha adódik egy lehetőség, akkor hogyan hozzam ki belőle a maximumot. Sajnos nem mindig volt ez így, a középiskola első évében nem voltam jó gyerek. Magatartásbeli problémák is voltak, lógtam, füllentettem, kémiából és fizikából meg is buktam. Aztán az egész nyarat áttanultam, sikeresen pótvizsgáztam és a hátralévő éveket arra szántam, hogy megmutassam: én nem ilyen vagyok! Végül egész jó tanuló lettem” – idézte fel diákéveit Sári Évi, aki véletlenek sorozatának köszönheti, hogy színházi karrierje beindult. „A Vámpírok bálja felhívójával akkor találkoztam, amikor egy dalszöveget kerestem a neten. Jelentkeztem, elmentem és sikerült! Nekem ez mérföldkő volt. Ahogy A Társulat is. Igaz a darabba nem kerültem be, ugyanis az előző napi munkának köszönhetően, fáradtan, rossz zenei alapot másoltam ki a meghallgatásra. Pont azt, amit már felénekeltem. Rosszul reagáltam le a helyzetet, amikor elindult a felvétel nevetgéltem, így nem is kaptam meg a szerepet. Ám 1-2 héttel később felhívtak, hogy lenne-e kedvem A Társulat háziasszonyának lenni. Óriási öröm volt, hogy rám gondoltak. Így bár a darabban nem szerepeltem, mégis ott voltam” – mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, Szani Rolandnak Sári Évi.

Forrás: Sláger FM
Fotó: Fotó: facebook / sarieviofficial



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com