Sajátos módszerrel ringatja álomba kisfiát Király Viktor

Ahogy minden énekesnek, Király Viktornak is búcsút kellett intenie a színpadnak és a fellépéseknek a járványhelyzet miatt. Az énekes azonban igyekszik nem bánkódni, folyamatosan dolgozik és a kényszerpihenőt a családjával töltött idő maximalizálására fordítja. „A járvány előtt tele volt a naptáram fellépésekkel, koncertekkel, nagyon sűrűn. Közöttük voltak olyanok is, ahol először léptem volna színpadra, nagykoncertek is. Sajnos ezeknek búcsút kellett intenem, viszont ha már így alakult, sokkal több időt tölthetek a családommal. Az én apa szerepem így nemcsak az esti fürdetésekre korlátozódik, hanem ott vagyok, szinte minden percben. Minden mozzanatnál, az összes sírásnál is. Közben igyekszem segíteni a feleségemnek, amiben csak tudok” – árulta el Király Viktor, aki megtalálta a kulcsot gyermeke álomba ringatásához. „Leginkább azzal vagyok a feleségem segítségére mikor összeszedem a családot, beültetem őket a kocsiba és elmegyünk valahova vagy csak sétálunk egyet. A fiam ugyanis pont olyan, mint az édesanyja, megőrül, ha otthon kell ülni. Ha viszont kimozdulunk olyankor alszik a legjobban” – mondta az énekes, aki folyamatosan írja az újabb és újabb dalokat. Azonban kisfia érkezésével az otthoni munkát is újra kell terveznie. „Van otthon egy stúdióm, ott szoktam dolgozni, de most már jobban kell hangszigetelnem. A múltkor mikor dolgoztam a feleségem direkt úgy időzített, hogy sétálni ment a gyerekkel, azért hogy csendben tudjak dolgozni. Hamarabb érkeztek vissza, mint ahogy végeztem volna, de ettől még felénekeltem egy éneksávot, ami nagyon jól sikerült. Visszahallgattam és akkor derült ki, hogy a gyerek hangja, sírása is belehallatszott. Kicsit át kell alakítanom az otthoni stúdiómat, hogy a beszűrődő zajok ne zavarjanak. A fiam csak az anyukája hangját szereti egyelőre, az én dalaimat még nem” – mondta nevetve a Hazai Sláger műsorvezetőjének, Faragó Jankának Király Viktor.

Forrás: Sláger FM
Fotó: Sláger FM



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com