Rubint Réka: „Sajnálom és szánom azokat, akik a gyűlölködő kommentekben élik ki magukat”

Betelt a pohár Rubint Rékánál és férjénél, akik úgy döntöttek nem tűrik tovább, hogy gyalázkodó, nyomdafestéket nem tűrő kommentekkel bombázzák őket, különösen gyermekeiket. A jövőben jogi útra terelik az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokat különösen abban a csoportban, amelynek fő tevékenysége a családjuk kritizálása. „7-8 éve van egy ilyen Facebook csoport, amelybe az utálóink gyülekeznek. Egy ideig követtem, aztán úgy voltam vele, hogy csak energiát vesz el, nincs értelme ezzel foglalkoznom. Néha egy-egy kedves vendégem megmutatja mi folyik ott és elképeszt. Még a live videóinkat is percről percre, szinte kikockázva kritizálják. Sajnálom és szánom azokat, akik azzal vannak elfoglalva, hogy mi történik más életében. Nyilván addig se kell a saját dolgaikkal foglalkozni. Ráadásul teszik ezt olyan gyűlölettel, haraggal, hogy biztos vagyok benne, egyesek orvosi kezelésre szorulnának” – mondta Rubint Réka, akit egészen addig nem érintett meg a dolog, míg gyermekeit nem vették célkeresztbe. „Rám mondhatnak bármit, de az, hogy a gyerekeinket bántják, ráadásul olyanok, akik a profiljuk alapján maguk is anyukák-apukák, nagyszülők… Milyen generációt nevel fel egy ilyen mocskolódó, frusztrált ember? Sokan azt mondják, hogy ezt tűrnie kell annak, aki közszereplő. Nem a véleménynyilvánítás zavar, nem kell minket szeretni, de a gyűlölködést, a nyomdafestéket nem tűrő megnyilvánulásokat senkinek nem kell és nem is szabad elviselnie, ha ismert ember, ha nem!” – tette hozzá Rubint Réka, aki egy régi, fájó kommentet is felidézett a sok közül. „Amikor az ember azt olvassa, miközben az egyik gyerekével várandós, hogy ’Láttam ezt a k * * *át a zebrán átmenni a gyerekével. Gondolkodtam, hogy a gázra vagy a fékre lépjek’ – ezt miért kéne bárkinek is eltűrnie?! Sajnos az utóbbi időben csak rosszabb lett a helyzet, ezért is döntöttünk úgy, hogy ez nem tűrjük tovább” – mondta a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Viktorin Tamásnak Rubint Réka.

Forrás: Sláger FM
Fotó: facebook / Rubint Réka oldala



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com