Robbie Williamsről készül életrajzi film

A deadline.com értesülése szerint A legnagyobb showman rendezője írja a Better Man című film forgatókönyvét is Oliver Cole és Simon Gleeson közreműködésével.
Az életrajzi történet azt akarja bemutatni, hogyan vált Robbie Williams zenei világsztárrá, azzá az emberré, akit ma ismerünk. Mesél a zenész-dalszerző démonjairól is, amelyekkel a reflektorfényben és magánéletében küzdött.
A producerek között szerepel Jules Daly, a Big Red Films, Craig McMahon, a McMahon International képviseletében, valamint Gracey is. A produkció forgatásának kezdetét idén nyárra tervezik.
Williams 16 évesen szerzett hírnevet magának a Take That fiúbanda tagjaként, de világsztár szólókarrierje indulásával lett belőle. Tucatnyi stúdióalbumából 11 a brit slágerlisták élére került, hat pedig a 100 legnagyobb példányszámban elkelt lemez közé. Koncertturnéi teltházzal zajlottak, a Guinness rekordok könyvébe is bekerült, amikor egy turnéjára egy nap alatt 1,6 millió jegyet váltottak rajongói. Többnyire az Egyesült Államokban él, az ugyanis az egyetlen hely a világon, ahol nem ismerik fel lépten-nyomon.
Gracey elmondta, hogy a filmre készülve órákat beszélgetett kötetlenül Williamsszel. Az énekes legnagyobb slágerei szerepelnek majd a filmben.
A rendező nem árulta el, hogyan jelenik meg Robbie Williams a filmben. "Ezt igazán eredeti módon szeretném megoldani. Emlékszem, amikor gyerekként moziba jártam, voltak olyan filmek, amelyek teljesen elbűvöltek, és úgy éreztem, ilyet még soha nem láttam. Csak azt szeretném, ha a mi közönségünk is így érezne" – fogalmazott Gracey.
A rendező arról is beszélt, hogy a született zenei tehetségekkel szemben Williams története egy hétköznapi ember sorsa, aki követte az álmait, amelyek hihetetlen helyre vezették. "Nem a legjobb énekes, sem a legjobb táncos, mégis el tudott adni világszerte 80 millió lemezt. A néző azonosulni tud ezzel az emberrel, aki nem gondolja magáról, hogy különleges tehetsége lenne, pedig persze van. És akarata és víziója is van, bízik abban, hogy megvalósítja az álmát" – magyarázta a rendező.
Gracey szerint a film után Williams már az Egyesült Államokban sem mehet majd végig az utcán, mert ott is ugyanolyan szupersztár lesz, mint a világ többi részén.

Forrás: MTI
Kép: Facebook/Robbie Willaiams



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com