Presser Gábor – boldog születésnapot!

Presser Budapesten született, már négyévesen elkezdett zongorázni, tizenéves korában kezdett foglalkozni a zeneszerzéssel. A legtermékenyebb és legsokoldalúbb magyar dal- és zeneszerzők egyike.
Az ő nevéhez köthető a Scampolo, az Omega és az LGT együttesek dalainak jelentős része. Az LGT alapító tagja. Szólóalbumaival együtt diszkográfiáján több mint 50 lemez szerepel, de más előadóművészeknek is írt dalokat, így Zoránnak, Demjén Ferencnek, Katona Klárinak, Révész Sándornak, Kern Andrásnak – ugyanakkor a legfiatalabb zenész nemzedék számos képviselőjének is. A ’70-es években a színházi életbe is bekapcsolódott. A Vígszínház 1973-ban mutatta be az első magyar musicalt, Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének zenés adaptációját. Ezután Presser a Vígszínház több zenés darabjának is zeneszerzője volt (Harmincéves vagyok; Jó estét nyár, jó estét szerelem; Szent István körút 14; Túl a Maszat-hegyen, s talán a legsikeresebb, már legendás A padlás). 1978 óta a Vígszínház zenei vezetője, ahol önálló estjei teltházak előtt futnak. 2003 végén a UNICEF Magyar Bizottság Halász Judittal együtt jószolgálati nagykövetté nevezte ki. Feladatuk az UNICEF és a világ gyermekeinek magyarországi képviselete. 2008-ban az ő kezdeményezése nyomán jött létre a Magyar Dal Napja. 1977-ben Erkel Ferenc-díjat, 1990-ben Érdemes Művész kitüntetést, 1996-ban Huszka Jenő-díjat, 1999-ben Artisjus-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat kapott. 2004-ben elnyerte a Prima Primissima-díjat, 2009-ben pedig a Pro Urbe Budapest-díjat. 2010 májusa óta Budapest XIII. kerületének díszpolgára.

Hosszú-hosszú évek után 2008 augusztusában végre megvalósul Presser Gábor régi álma: a Magyar Dal Napja. Több tízezres tömeg előtt, a Sziget 0. napján, a hétórás koncerten a magyar könnyűzene több korszakának és stílusának képviselői játszották el részben saját dalaikat, részben más előadókét. Azóta minden szeptember második vasárnapján, egyre több helyen, közöttük számos vidéki városban zajlanak a zenei események, és egyre több ember élvezi ezt a valóban „alulról” építkező ünnepet.

Isten éltesse a ma születésnapos Presser Gábort!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com