Novák: a család az egyik legnagyobb nemzeti kincs

A család az egyik legnagyobb nemzeti kincs, amit ápolni, védeni, gyarapítani kell – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön egy nemzetközi konferencián, Veszprémben.

Novák Katalin a vasárnapig tartó IX. Családkongresszus nyitónapján kiemelte: egész Európában alacsony a gyermekvállalási kedv, ezért különösen fontos, hogy olyan magyar modell legyen, amelynek lényege, hogy “odafigyelünk a fiatalokra, a családokra, s amelynek eredményeként megőrizzük és gyarapítjuk nemzeti kincsünket, a családot”.
Ezt célozza egyebek mellett a jövő évi költségvetés is, amelyben 2 ezer milliárd forintot meghaladó összeg jut a családok támogatására – tette hozzá.
Közölte: az Európai Unióban 100 családban 160 gyermek, Magyarországon pedig 150 gyermek születik átlagosan, ami elmarad a kívánatos 200-as átlagtól. Ezért nagyon fontos szem előtt tartani a “közös európai felelősségünket” – húzta alá.
Szavai szerint a “kincsünk a család” jelmondat, amelyet a konferencia mottójának választottak, jól mutatja, hogy felülmúlhatatlan értékről van szó. Hangsúlyozta: ezt az értéket nem elég csodálni, védeni kell, hiszen el is lehet herdálni.
Egy családi környezetben készült fénykép sokkal többet árul el valakiről, mint egy hivatalos fotó, egy gyermek születése, a család gyarapodása pedig az élet legfontosabb pillanata – fogalmazott Novák Katalin.
Fontosnak nevezte, hogy családközpontú legyen az ország, “ezért a célért a kormány együtt dolgozik a családszervezetekkel”.
Előadását követően Novák Katalin Pro Familiis díjat adott át Anna Záborská szlovák európai parlamenti (EP-) képviselőnek. A kereszténydemokrata politikust az EP-ben a családok érdekében végzett tevékenységéért, valamint a családok jövőjét érintő konferenciák szervezéséért díjazta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
A vasárnapig tartó konferencia szakmai előadásokkal, családi és gyermekprogramokkal folytatódik.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com