Ne térjünk vissza a „normálishoz”, üzeni Pokorny Lia, Náksi giga bulival készül a visszatérésre, és már várja a válogatott meccseket

Pokorny Lia titoktartási képességét már az Álarcos énekesben is bizonyította. Hogy tudhatott-e bárki is idejekorán arról, őt rejti a Polip jelmez, azt is elárulja. Ahogy arról is beszél, mi is az a mozgalom, ami a Ne térjünk vissza a „Normálishoz” szlogent hirdeti. Illetve ki az a már százötvennél is több hazai művész, közéleti személyiség, akik a kezdeményezést elindító világsztárok, többek között Penelope Cruz, Ricky Martin, Jane Fonda vagy épp Jeremy Irons mellé álltak. Hogy a világjárványt követően a művészvilág, hová térhet vissza, mikor mehetünk újra színházba, arról is szót ejt Pokorny Lia. Sőt, még A mi kis falunk folytatásáról is faggatom majd.

A Sláger Téma második órájában, 21 órától Náksi Attila lesz a vendég. Aki tanulságokkal telve, lelkileg és szellemileg is feltöltődve tért vissza a hétköznapokba. A karanténos időszak élményei mellett beszél majd élete talán legmeghatározóbb pillanatáról, a tavaly novemberi közepi Puskás Aréna nyitóünnepségről, ahol 65 ezer emberrel együtt énekelhették, hogy az Éjjel soha nem érhet véget. Hogy a szórakoztatóipar mikor térhet vissza az életbe, arról is beszél majd. Ahogy természetesen a magyar labdarúgó válogatott tiszteletbeli vezérszurkolója címhez hűen válogatottunk Európa-bajnokságra való kijutási esélyeit is sorra veszi, hiszen jövőre a budapesti csoportmeccseken a világbajnok Franciaország és a címvédő portugálok ellen léphetnénk pályára, hazai közönség előtt. Sőt, elsők között árul el részleteket a jövő heti exkluzív Sláger DJ estről is, ami az idei év első nagy gigapartija lehet.

22 órától a Sláger Téma Extra adásában pedig a Kötter Tamással készült beszélgetés lesz újra hallható. Aki, mindig legalább egy lépéssel az irodalmi kánon előtt jár. Eddigi öt kötetével, közte a Rablóhalakkal vagy a Dögkeselyűkkel a felső-középosztály nihilbe hajló álszent világát ismertette meg velünk. Legújabb, hatodik könyvével pedig a II. világháború borzalmaiba, emberi tragédiáiba enged betekintést. Kötter Tamás beszél majd arról, hogy miért a Férfiak fegyverben – Frontnovellák a II. világháborúból az első könyv, amely ily bátran mer foglalkozni a magyar történelem közelmúltjának legnagyobb tragédiájával. Mindezt az emberi sorsok szemszögéből, a frontvonalon harcoló katonák emlékirataira is támaszkodva. Kötter Tamás azt is elárulja, hogy soron következő, már előkészületben lévő könyvével vajon visszatér-e a jólétben magával kezdeni nem tudó kortársaink elé tartott görbe tükörként is értelmezhető novelláinak világába, vagy folytatja az eddigi kibeszéletlen történelmi katarzisaink feldolgozását.

2020. május 31-én 20-23 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Pokorny Liával, Náksi Attilával, Kötter Tamással, valamint a házigazda Kalmár Tiborral és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com