Megnyílt a World Press Photo kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Révész Tamás, a kiállítás koordinátora a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a Németországban élő Esther Horvath az első magyar nő, aki első díjat kapott a World Press Photo versenyen. Az Egy jegesmedve és bocsa című felvétele a környezet kategóriában lett az első.
Hozzátette, hogy a fotó a Polarstern kutatóhajó műszereinek közelében, az Északi-Jeges-tenger közepén kutató tudományos expedíció során készült. Mint rámutatott, a World Press Photo versenyen az utóbbi években mind nagyobb teret kapnak a klímaváltozás problémájának helyes és helytelen kezelési módjairól szóló alkotások.
A tárlatot idén több kísérő kiállítás is kiegészíti. Az egyre népszerűbb online médiát a Digital Storytelling verseny filmjei és multimédiái képviselik, amelyek folyamatos moziélményt nyújtanak dokumentarista filmekkel a kiállítótérből nyíló moziteremben. Tóth József (Füles) PÉLDA-képeim című kiállításán magyar fotográfusokról szóló portrék láthatók. A Next-Image Mobilfotó kiállítás az idei év legjobb, mobillal készült magyar fotóit mutatja be hat meghívott fotóművész alkotásaival együtt.
A kiállításmegnyitón elhangzott, hogy a vírushelyzet miatt csak korlátozott számú látogató tartózkodhat egyszerre a kiállításon, a jegyek az azokon feltüntetett időpontra érvényesek. Az idősávos beosztásban egy órán belül folyamatos haladással maximum 150 fő léphet be.
Az első World Press Photo nemzetközi versenyt holland fotósok szervezték 1955-ben. Azóta a pályázat a világ fotósainak legrangosabb versengésévé vált, amelynek kiállítását évente körülbelül 4 millióan tekintik meg. Az elmúlt két évben a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett kiállítás világviszonylatban a második leglátogatottabb volt. A világszerte 120 helyszínen bemutatott válogatás Magyarországon október 25-ig látható.

Forrás: MTI
Fotó: hu.wikipedia.org



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com