Kiderültek a 2020-as EFOTT fő fellépői

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai találkozója immár 45. alkalommal készül felejthetetlenné tenni a nyarat. A vírus okozta nehézségeket leküzdve, a szervezők bizakodóan állnak a nyár utolsó heteihez, és a lehető legtöbbet próbálják belesűríteni a rendelkezésükre álló napokba. Azt nemrégiben megtudhattuk, hogy az amerikai rapper, Flo Rida szuperkoncertje mellé érkezik a Wellhello, Horváth Tamás, a Brains és például a Cloud 9+ is, ma pedig kiderült, hogy többek között a Halott Pénz, Caramel, a Honeybeast, a Supernem, a Belga, a Fran Palermo, Ganxsta Zolee és a Kartel, Sub Bass Monster, valamint a tavaly vízibiciklin koncertet adó Lóci játszik, de az élő csocsóban remeklő AWS is ott lesz a VVSI Velencei Evezőspályánál.

Az EFOTT egyik egyedisége, hogy mindig készül olyannal, ami még nem volt: fellépő-felhozatallal, különleges színpadi show-val, vagy éppen áthangszerelt zenével. A tavaly vendégénekesként elsőbálozó Király Viktor idén például önálló koncertet ad az EFOTT-on! A közönség így élőben is hallhatja vadonatúj, a napokban debütáló slágerét.

– Elképesztően örülök a felkérésnek, hiszen szerettem volna a karrierembe még több fesztiváljelenlétet. Idén pedig az egyik legnagyobb hazai fesztivál nagyszínpadán játszhatunk a zenekarommal! Ez egy elismerés számunkra mind a közönségtől, mind a szervezőktől. Reméljük, hogy sokan részt vesznek majd az EFOTT-on, és biztonságban szórakozhatunk együtt – nyilatkozta Király Viktor, aki az előző évben, vendégszereplése után hajnalig bulizott a Velencei-tó partján.

Az újdonságok mellett az EFOTT azért megmarad hagyományánál, miszerint minden zenei stílusból felsorakoztat alternatívát, hogy mindenki megtalálja kedvencét a repertoárban. A honlapon mostantól a négy fő színpad teljes line-upja megtekinthető, azaz közel 100 fellépő, ráadásul napi lebontásban.

EFOTT, csak szabadon…

Forrás: EFOTT sajtócsapata
Kép: Facebook.com/efott



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com