Kajdi Csaba: „Azt gondoltam, hogy Papp Gergő esze elment”

Néhány napra Párizsba utazott Kajdi Csaba és Papp Gergő, akik közül az utóbbi úgy döntött, könyvet ír az Instagram megmondóemberéről. Bár a műsorvezető és a modellügynökség vezetője régóta ismerik egymást, Papp Gergő Franciaországban egészen új arcát is megismerhette Kajdinak, amely remek alapja lesz a róla szóló könyvnek. „20-25 éve ismerjük egymást, de akkor még egy kicsit másmilyen Kajdi Csaba volt. Buliztunk együtt a pesti éjszakában, megfordultunk, találkoztunk itt-ott néha. Az utóbbi időben azonban olyan rajongótábora lett, hogy amellett nem lehet szó nélkül elmenni. Meg amellett se, amit mond. Fantasztikus ember, ezért is gondoltam, hogy könyvet írok róla” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Papp Gergő, akinek ötletéért kezdetben nem lelkesedett Cyla. „Ahogy nem gondoltam, hogy az, amit mondok az Instán érdekes és ennyi embert fog majd érdekelni, úgy szintén nem gondoltam, hogy az én életem bárkit is érdekelne. Aztán Gergő előállt a könyv ötletével. Mikor először említette, azt gondoltam, hogy elment az esze. Aztán elmondta, hogy pontosan mit és hogyan gondol, én pedig örömmel mondtam igent” – árulta el Kajdi Csaba a Sláger Reggelben, amelyben minden pénteken társ-műsorvezetőként hallhatják őt Pordán Petra és Somogyi Zoltán mellett. RádiósCyla második otthonáig, Párizsig utazott Papp Gergővel, hogy munkához lássanak a könyv kapcsán. „4-6 napot töltöttünk Párizsban, ahol végre volt egy kis nyugi. Magyarországon erre esélyünk se volt, bárhova megy az ember Csabával megrohamozzák a rajongók, állandóan csörög a telefonja, itt nem lehet vele nyugodtan beszélgetni. Párizsban viszont igen, ott is teljesen otthonosan mozog így végre érinthettünk olyan témákat, mint családi-baráti kötelékek, szerelmek. Lesznek olyan témák ebben a könyvben, amelyek – az egyébként feddhetetlen Kajdi Csaba – életéből eddig még nem kerültek kivesézésre. Már dolgozom a kéziraton, ezért is vonultam le most Szigligetre, hogy ez a könyv elkészülhessen. Augusztus 31-én, Csaba születésnapjára ezt adom neki ajándékba” – tette hozzá Papp Gergő a készülő könyv kapcsán.

Forrás: Sláger FM
Fotó: Sláger FM



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com