Jótékonykodással segít zenésztársain Szekeres Adrien

Elképesztő dolgot vitt véghez Szekeres Adrien, aki a járványügyi helyzet miatt hónapok óta nem állhatott színpadra zenekarával.

Az énekesnő úgy döntött, hogy zenésztársai megsegítésére egyórás jótékonysági koncertet ad csapatával. „Január 12-én álltunk utoljára színpadon. Nagyon hiányzik a közönség, a karantén ideje alatt pedig még inkább bebizonyosodott, hogy a zene terápia. Mivel én nem szoktam otthon énekelni, koncertezni pedig nem volt lehetőségem, így nem tudtam igazán feltöltődni. Lelkileg megviselt ez az időszak és mivel nem tudtam leadni a felgyülemlett energiát, egy nap alatt körbebicikliztem a Balatont” – mondta a 95.8 Sláger FM-en az énekesnő, akinek Kéz a kézben című koncertjét a Sláger FM is közvetítette.

A rádióban élőben hallhatták, míg a közösségi oldalakon láthatták is a követők a koncertet. Ez utóbbi platformon, több, mint 20.000 tekintették meg a zenekar fellépését. „Soha nem adtam még koncertet online, ahogy közönség nélkül sem. Amikor a zenésztársaimat megkérdeztem, hogy lenne-e kedvük ehhez a jótékonysági akcióhoz, egy emberként mondták azt, hogy „Játsszunk, csináljuk!”. Furcsa érzés volt, hogy nem láttuk a közönség reakcióját, nem volt taps, mégis, a Kéz a kézben jótékonysági koncertünk az egyik legérzelmesebb koncertemlékünk marad. Azt gondolom, hogy már mindenre fel vagyunk készülve. Voltak terveink, amik a járvány miatt nem tudtak megvalósulni, de szerencsére még vannak is. Bízunk benne, hogy az őszi-téli elképzeléseink úgy valósulnak meg, ahogy megálmodtuk” – tette hozzá az énekesnő a Sláger FM műsorvezetőjének, Somogyi Zoltánnak, aki a helyszínről tudósított. „Elképesztő élmény volt a koncert, Szekeres Adrien és zenekara a tőlük megszokott profizmussal, meghittséggel, lenyűgöző energiákat mozgósítva játszott. Remélem még sok hasonló élményben lehet része mindannyiunknak, hiszen a 95.8 Sláger FM-en több online, élő koncertet is közvetítünk még a jövőben” – árulta el a műsorvezető.

A koncert megtekinthető a https://www.facebook.com/szekeres.adrien/videos/280740969978314/ linken.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com