Joan Baez, Dick Van Dyke és Debbie Allen a Kennedy Központ idei díjazottjai között

A washingtoni John F. Kennedy Központ az Előadóművészetért szerdán jelentette be, hogy Joan Baez, Dick Van Dyke és Debbie Allen mellett Garth Brooks énekes-dalszerző és a hegedűművész Midori veheti majd át a díjait.
A kulturális intézmény korlátozott számú közönséggel, de személyes részvétellel tervezi a ceremóniát a május 17-22-i hétre. A díjátadó köré több virtuális eseményt is szerveznek. A Kennedy Központ 43. díjátadó ünnepségét a CBS televízió június 6-án sugározza – írta a The Hollywood Reporter.
A rangos kulturális eseményen rendszerint részt vesz az Egyesült Államok elnöke és a first lady is, a díjazottak pedig az elnöki páholyban kapnak helyet. Donald Trump azonban szakítva a hagyományokkal, hivatali ideje alatt egyszer sem vett részt a díjátadón. Korábban Bill Clinton, George W. Bush és Jimmy Carter is mulasztott egy-egy díjátadót az elnöksége alatt, hivatali teendői miatt. Az elnöknek nincs beleszólása a központ díjainak odaítélésébe.
Deborah F. Rutter, a Kennedy Központ elnöke közleményében felidézte, hogy az elmúlt év sok mindent tanított, egyebek mellett azt is, hogy rugalmasnak és alkalmazkodónak kell lenni. A szokatlan körülmények új utakat nyitottak, és az elmúlt év arra is rávilágított, hogy a kultúra és a művészet hogyan hat közös emberi tapasztalatainkra – mondta.

Forrás: MTI
Kép: kennedy-center.org



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com