Istenes Bence rajong Szandi dalaiért

Szinte nincs olyan perc Istenes Bence életében, amely tétlenül telne. A műsorvezető nemcsak televíziós kötelezettségeinek tesz eleget, de legutóbb énekesi adottságait is megcsillogtatta az RTL Klubon látható ’Nagy szám’ című műsorban. „Tulajdonképpen nincs egy olyan dal az életemben, amely végigkísért minden momentumnál. Zeneileg mindenevő vagyok, teljesen más típusú dalokat hallgatok, ha egy forgatási nap után hazafelé tartok és megint csak másokat, ha reggel munkába indulok. A legkorábbi zenés felvétel ’92-ben készült rólam, amikor egy műanyag gitárral a kezemben énekeltem a ’Tél volt’ című dalt. Imádtam a gyerekdalokat, a Csipet Csapat és a Denver rajzfilmek zenéjét. Ahogy Szandi számait is, akinek mai napig nagyon bírom a dalait” – vallotta be a 95.8 Sláger FM-en a műsorvezető, aki azt is elárulta, hogy munkája mellett mivel foglalatoskodik manapság. „Dolgozom az IstenEst adásain. A formátumot már tavaly elindítottam a karantén alatt, de az még otthoni keretek között forgott. Mostanra azonban igyekeztem úgy kialakítani a stúdiót, hogy az tényleg olyan legyen, amilyet elképzeltem. Mindent magam készítettem benne, a falakat én festettem, a bútorokat magam válogattam. A visszajelzések alapján tetszik a nézőknek a dolog, meglátjuk hova fut ki az IstenEst” – mondta Istenes Bence, aki e mellet egy új dologba is belekezdett. „Szeretek kreatívkodni, nemrég elindítottam egy kreatív ügynökséget. Reklámokat csinálunk cégeknek és persze még egy csomó minden mást is. Mindig is szerettem a kamera mögött dolgozni, szerkeszteni, kreatív munkát végezni. Ez szintén feltölt” – árulta el a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Istenes Bence.

Forrás: Sláger FM
Fotó: Sláger FM



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com