Fókák megérintéséért bírságoltak meg turistákat a Hawaii-szigeteken

A tiltott cselekményről videó került fel a közösségi médiára, a hatóságok ennek alapján indítottak eljárást a nászúton lévő louisianai nő ellen. A videón látható volt, amint az állat a nő után kap, amikor az megérinti. A vizsgálatot a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) végezte, amely megállapította, hogy a nő megsértette a veszélyeztetett fajokról szóló törvényt.

A Honolulu Star-Advertiser tudósítása szerint a nászutaspár bocsánatot kért a Kauai szigetén júniusban történt incidensért, és hangsúlyozta, hogy szeretik Hawaiit, nem akartak megbántani senkit. Hawaii északnyugati szigetein körülbelül 1100, a főszigeteken 300 hawaii barátfóka él. Egy helyi és egy szövetségi törvény is bűncselekménynek minősíti a fókák megérintését vagy zaklatását, amelyet 5 évig terjedő börtönnel és 50 ezer dollárig terjedő pénzbírsággal büntetnek.

Az emberek a felnőtt állatokat legfeljebb 15, a kölyköket nevelő anyákat pedig legfeljebb 45 méterre közelíthetik meg. A NOAA megbüntetett 500 dollárra egy másik turistát is, mert megérintett egy pihenő barátfókát. A helyi újság szerint az az eset májusban történt Oahu szigetén.

Forrás: MTI
Kép: Pixabay.com/Robbe



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com