Ezért foglalkoztatja az elmúlás gondolata Marsalkó Dávidot

Öt év után a ’Ha mindenkit boldoggá akarsz tenni, árulj fagyit’ című új albummal jelentkezett a Halott Pénz, akik kilenc dallal és a hozzájuk tartozó klippel örvendeztetik meg most a rajongókat. A lemezen megtalálhatóak a bulis hangvételű dalok, de van néhány igazán lírai, köztük az elmúlásra is reflektáló darab a korongon. „Az elmúlás mindenkit foglalkoztat, végignézve az elmúlt egy évet pedig szinte „általános” lett ez a kérdéskör mindenki életében. A kezdetek óta foglalkoztat ennek a zenei része is. Amikor jöttek az első sikereink gyakran elgondolkodtam, hogy meddig lehet ezt csinálni, mi lesz ezután. 15 éve vagyunk a pályán, ahogy mindenkinek, nekem is voltak mélypontjaim. Amikor nem tudtam, hogyan tovább, amikor nem voltam annyira motivált, mint szoktam vagy féltem attól, hogy nem tudok olyan dalt írni, amilyet szeretnék. A zeneipar kiszámíthatatlan, ebben dolgozni nem egy nyugdíjas állás. Ugyanakkor igyekszünk mindent megtenni, hogy mi stabilak maradjunk benne” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Marsalkó Dávid, aki ’Az Isten tudja’ című dalban saját, elmúlással kapcsolatos gondolatait fogalmazta meg. „Az élet talánya, hogy hogyan tudunk szembenézni az elmúlással. A dal ennek a lenyomata, tulajdonképpen az ezzel kapcsolatos félelmeim vannak benne. Nem is egy dal, inkább az egyik versem megzenésítése. Fontos része ez is az albumnak, mindenkiben lecsapódnak ezek a dolgok valahogy, pláne most. Ugyanakkor van ebben a dalban valami megnyugtató is, jól esik hozzányúlni, ha az ember életében előkerül ez, az elmúlás témája” – árulta el a műsorvezetőnek, Faragó Jankának Marsalkó Dávid.

Forrás: Sláger FM
Fotó: Sláger FM



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com