Elhunyt Mihály Tamás, az Omega együttes basszusgitárosa

Mihály Tamás (1947-2020) meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak – írták a zenekar hivatalos oldalán.
Az Emmi szombat délután azt közölte az MTI-vel: az életének 74. évében elhunyt Mihály Tamást a minisztérium saját halottjának tekinti.
Méltatásuk szerint Mihály Tamás klasszikus zenét tanult a zenei konzervatórium gordonka szakán, de basszusgitárosként alkotott maradandót. Játszott a Scampolo és a Non-Stop együttesben, 1967-től volt az Omega együttes tagja. Aktívan hozzájárult ahhoz, hogy az Omega a magyar beategyüttesek élvonalába kerüljön. Az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak – áll a közleményben.
Presser Gábor kilépése után a legtöbb Omega-dalt ő írta.
Mihály Tamás 1983-ban szólóalbumot készített Szintetizátor-varázs címmel, amelyen Liszt Ferenc és Richard Wagner szerzeményeit dolgozta fel. Ő komponálta 2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára készült 56 csepp vér című musical zenéjét.
Munkásságát 1987-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2000-ben Huszka Jenő-díjjal, 2007-ben Artisjus-díjjal ismerték el, majd 2013-ban az Omega együttes tagjaként megosztva Kossuth-díjat kapott.
Mihály Tamás 2014-ben Basszus! Omega! Egy életre szól címmel könyvet írt az együttes történetéről.
Az együttes billentyűse, Benkő László szerdára virradó éjjel, 77 éves korában hunyt el. Benkő László 1962-ben alapító tagja volt az Omegának.

Forrás:MTI
Kép:Facebook.com/omegaoratorium.music



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com