Egyedülálló lehetőséget kínál idén nyáron a Fővárosi Nagycirkusz

"Olyan magyar művészek, artistaművészek lépnek fel idén nyáron, akik a pandémia miatt nem tudnak elmenni éppen egy hajóra dolgozni vagy a világ nagy cirkuszaiban fellépni: itthon vannak. Ez lehetőséget ad arra, hogy egy nyáron keresztül megismerkedhessenek velük. Vigyék ennek hírét!" – mondta az államtitkár.
Magyarország művészeti intézményeinek munkatársai, művészei az elmúlt évben nem pihentek, hanem azért dolgoztak, hogy amikor kinyílnak a kapuk, átvehessék a stafétát az orvosoktól, az egyészségügyi és rendvédelmi dolgozóktól. Hiszen lelki egészségünk megtartásához a művészetre is szükségünk van – fejtette Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

A Fővárosi Nagycirkusz június 4-én, hosszú szünet után újra kinyitja kapuit.
Az újranyitást ünneplő, Szabó László és Szente Vajk által rendezett szabadtéri gálaműsor fellépői között volt Földes László Hobo, a Roy és Ádám Trió, az Abrakazabra, valamint a Kötéltánc elnevezésű dalpályázat művészei.
A koncertek között artistaszámok voltak láthatók a Dinasztiák című műsor művészeitől, akiket élőben kísért a Fővárosi Nagycirkusz zenekara. Fellépett a többszörös cirkuszfesztivál-díjas Varga Riko Manuel és Varga Vanessza zsonglőrszámával, a Weiss Junior fliegende csoport lengőtrapéz-produkciójával és a Duo Juderto romantikus gurtniszámával.
A kutyák és emberek közötti bizalmat és játékosságot Richter Miska és Richter Alena mutatta be nyolc uszkár kutyájával, Ádám Krisztián magasdrót-egyensúlyozó számmal, míg Boiachin Diana lengőrúd számmal lépett a közönség elé. A műsorban fellépett a Richter Kevin ugródeszka csoport is.

Forrás: MTI
Kép: MTI Fotószerkesztőség/Balogh Zoltán



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com