Boldog szülinapot, Rúzsa Magdolna!

Isten éltesse sokáig Rúzsa Magdolnát, a Máté Péter-díjas vajdasági származású magyar énekesnőt, dalszövegírót. A TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorának harmadik győzteseként vált ismertté.

Magdi kisgyerekkorától fogva énekel. Első igazán meghatározó zenei sikerét 2004-ben szerezte: a zentai „Farsangi Ki mit tud”-on megnyerte a könnyűzenei kategóriát. Ugyanezekben az években énekesként csatlakozott egy bácsfeketehegyi amatőr zenekarhoz, a Madnesshez.

2005-ben jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába, a Megasztár harmadik szériájába, amit 2006-ban meg is nyert. A boltokban megjelent az első Magdi nevéhez köthető kiadvány A döntőkben elhangzott dalok címmel, valamint első stúdiólemezét is piacra dobta 2006. november 28-án Ördögi angyal címmel.

A 2007-es évet végigkoncertezte és sikerrel, ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Aprócska blues című dalával, amit – elmondása szerint – Kovács Kati Várlak c. dala ihletett a megírására. A versenyen kilencedik helyezést ért el. A koncertsorozat kiemelkedő eseménye volt a június 30-án megrendezett Kapcsolat koncert, mely rendezvényről az időközben a fővárosba költöző Magdi később DVD-t és hanglemezt is kiadott.

2008. november 5-én jelent meg második önálló stúdiólemeze Iránytű címmel, amely aranylemez minősítést ért el.

2009. szeptember 17-én megkapta a magyar állampolgárságot.[1][2]

2010-ben megjelent a Gábriel című dala, amely eredetileg egy horvát dal (Doris Dragović (Dorisz Dragovity) – Gabrijel), és a magyar változatban is délszláv hangzásvilággal és egy kis gitárjátékkal van megfűszerezve. A dal Geszti Péter magyar szövegével, Novák Péter és Toma Ferenc hangszerelésében hatalmas sláger lett.[3]

2011. november 16-tól önálló estet is tart a Pesti Színházban Magdaléna Rúzsa címmel, melyet 2013 decemberéig több mint 40 ezer ember nézett meg.[4][5]

2012. november 11-én jelent meg 3. stúdiólemeze Tizenegy címmel, amely 2013 márciusára elérte a platinalemez minősítést. Ez az első lemez, melyen nem Rúzsa Magdi, hanem már Rúzsa Magdolna néven szerepel a neve.

2013 februárjától az M1 A Dal című eurovíziós dalválasztó műsornak az egyik zsűritagja lett, Csiszár Jenő, Rákay Philip, Rakonczai Viktor és Kovács Kati mellett.[6]

2014. november 28-án[7] jelent meg negyedik koncertalbuma Dalok húrokra és fúvósokra címmel. A dupla CD-n és DVD-n a Művészetek Palotájában adott nagy sikerű 2013-as koncertje került kiadásra.

2015 novemberében Presser Gáborral közös turnéra indult, mely az Angyal mellettem címet viselte. 2016-ban tovább folytatódott a turné.

2016. február 26-án és 27-én telt házas koncertet adott az Arénában. Ezzel ünnepelve, hogy tíz éve a pályán van és pont tíz éve nyerte meg az Arénában a Megasztárt.

2016. november 25-én megjelent a 10 éves jubileumi Aréna koncertjéről készült CD és DVD lemez, továbbá a negyedik stúdióalbuma Érj hozzám címmel, amelyen nyolc új dal mellett megtalálható a korábban megjelent Április, Tejút és a címadó dal is.

2018. március 13-án, a nemzeti ünnep alkalmával adták át először a Máté Péter-díjat, amely egy könnyűzenészeknek járó állami kitüntetés, a díjazottak között volt Rúzsa Magdolna is.

Forrás: wikipedia.org/wiki/Rúzsa_Magdolna
Kép:Facebook.com/ruzsa.magdolna



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com