Andrea Bocelli – Believe

A világhírű olasz tenor húsvétkor a milánói dómban adott elő: az élő felvételt több, mint 2.8 millióan követték a YouTube-on, az első 24 órában pedig több, mint 28 millió megtekintést generált, ami a klasszikus zene történetében egyedülálló eredmény.
Ezen a minikoncerten szólóban adta elő az Amazing Grace című szerzeményt, ami a Believe-re is felkerült, viszont duett formájában: Bocelli társa pedig nem más, mint a 27-szeres Grammy-díjas Alison Krauss.
Két dalban is hallhatjuk az olasz opera-énekesnőt, Cecilia Bartolit: az egyik az I Believe, a másik pedig a Pianissimo, melyhez megható videó is készült. Az album előfutáraként megjelent egyébként még egy klip: a You’ll Never Walk Alone-t a Believe stúdiómunkálatai közben vettek fel.
Emellett pedig egy eddig sosem hallott Ennio Morricone-szerzemény is felkerült a lemezre (Inno sussurato), a Gratia Plena-val együtt, mely a Fatima című film vége főcímzenéje is.
Bocelli két klasszikust is új köntösbe bújtatott: az Ave Maria-t és a Padre Nostrót. „Nem tartom magam zeneszerzőnek. Sokkal inkább zenésznek vallom magam, akinek gyakran jutnak eszébe új dallamok, teljes harmóniák… Egyszerűen csak megjelennek, én pedig boldogan vetem őket papírra: ez történt ezekkel a dalokkal is” – mondja.
A Believe-en vannak igazi rejtett kincsek is, ilyen a Fratello sole sorella luna (Dolce é Sentire), mely Zefirelli Napfivér, Holdnővér című filmjében is felcsendült, valamint Puccini Angele Dei-je, melyet először 2019-ben hallhatott a közönség Bocelli előadásában.

Itt belehallgathatsz az albumba!

Forrás: Universal Music Hungary
Fotó: Universal Music Hungary



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com