A Wellhello gyerekkorunk balatoni élményeit idézi fel új dalában

A Road Movie sorozatban a VOLT Film zenészeket, előadókat kért fel, hogy írjanak dalt egy számukra fontos magyar városról, tájról, régióról. A dalokhoz ismert rendezők készítenek videoklipet. A hetedik Road Movie dalt, a “Bárhová”-t a Balaton északi partja ihlette.

“Amikor felmerült, hogy becsatlakozhatunk a Road Movie utazós tematikájába, rögtön a Balatonra gondoltunk, mindkettőnket elvarázsol a tó egyedi romantikája. A magyar emberek 90%-át legalább egy pozitív emlék köti a Balatonhoz, mi is sokat köszönhetünk neki! Nekem már gyerekkoromban fontos szerepet játszott, számos nyarat töltöttem el a Mamám telkén.” – mondta Diaz.

“Fél tinikoromat balatoni vonatozással töltöttem. Több szerelmemmel indultunk úgy útra, hogy az első vonatra jegyet veszünk, és megyünk, ameddig megyünk. Ráadásul nem csak a magánéletünkben, de a Wellhello történetében is nagy szerepe van a Balatonnak. 2005-ben itt találkoztunk először Diazzal, majd 2013-ban vonaton költöztettünk le egy egész stúdiót, hogy megírjuk a legfontosabb dalaink, és elindítsuk a Wellhello karrierjét. Ezzel a dallal így visszatérünk a kezdetekhez és kalapot emelünk az elmúlt hat év előtt.” – tette hozzá Fluor Tomi.

Forrás: Supermanagement



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com