A torockói Double Rise fesztiválon búcsúzik el erdélyi rajongóitól a Kistehén zenekar

Az augusztus 12. és 14. között tartandó fesztivál programjában a könnyűzenekoncertek mellett népzenei produkciókat, táncdráma ősbemutatót és kiállításokat is nézhet a közönség.
A feloszlását előre bejelentő Kistehén zenekar utoljára lép fel Erdélyben. A fesztivál könnyűzenei színpadján az Anna and the Barbies, Péterfy Bori és a Love Band, a Bohemian Betyars, a Vad Fruttik, a Supernem, és mások zenéjére tombolhat a közönség.
Az erdélyi zenekarok közül a székelyudvarhelyi Palma Hills, a vadóc pop-rockot jászó No Sugar, valamint az eklektikus hangzású Koszika & The HotShots lép fel Torockón.
A Folkudvarban a 10. évét ünneplő Tokos Zenekar lesz a házigazda, melléjük sorakozik az erdélyi, csángó és balkáni fúvós zenét játszó Csángálló zenekar, valamint a 2020-ban alakult, jazzt és népzenét egymásba ötvöző Ötödik évszak.
Az előző évek programjának megfelelően a fesztiválozóknak lehetőségük nyílik arra, hogy Kacsó Hanga Borbálával énekeljenek népdalokat, és furfangos táncmozdulatokat tanuljanak Berecz István néptáncostól. Ugyancsak a Folkudvarba várják a kicsiket is kreatív kézműves foglalkozásokra.
A fesztivál nyitónapján tartják az ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében létrejött Ereim végei táncdráma előadás ősbemutatójáz. Az előadás a trianoni döntés 101. évfordulójával kapcsolatban azt a kérdést boncolgatja, hogy ez az év “egy emlékezés lecsengése, halványulása, vagy újabb száz év kezdete.”
A Fesztivál színházi szekciója idén az irodalmi programokkal társulva várja az érdeklődőket. A Petőfi Irodalmi Múzeum tárlataiból válogatva Ady-kiállítással, illetve a közelgő Petőfi-bicentenáriumra hangolódva, a költő segesvári halálát boncolgató vetítéssel és előadásokkal készülnek a rendezők.
A járványügyi korlátozások miatt a szervezők idén naponta legtöbb ötezer embert engedhetnek be a rendezvényre. Azok válthatnak jegyet, akik megkapták a koronavírus elleni vakcinát, és az utolsó oltásuk óta eltelt legalább 10 nap, 72 órásnál nem régebbi PCR-, vagy 24 órásnál nem régebbi gyorsteszt negatív eredményét tudják felmutatni, illetve 15-90 napja igazoltan átestek a fertőzésen.
A fesztivál címe egyébként arra utal, hogy a Kolozsvártól mintegy 60 kilométerre festői környezetben fekvő településen a hajnali napfelkelte után a Székelykő sziklatömbje mögött egy időre eltűnik, majd újra felkel a nap. A fesztivál három napjára hat napfelkeltét ígérnek a szervezők.

Forrás: MTI
Kép: Facebook/Kistehén



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com