A nyolcvanas évek óta először előzte meg a vinyl lemezeladás a CD-t Amerikában

Az Amerikai Lemezipari Szövetség (RIAA) adatai szerint 2020 első félévében a lemezkiadás 62 százalékának bevétele a vinyl eladásokból származott.
"A vinyl lemezek bevétele 232 millió dollár (70 milliárd forint) volt, ami a teljes fizikai lemezkiadás bevételének 62 százaléka. A vinyl először előzte meg egy ilyen periódusban a CD-t az 1980-as évek óta" – emelte ki a szövetség közleményében.
A jelentés ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az összes rögzített zenei felvétel utáni bevételben a vinylnek 4 százalékos része volt. Ugyanis továbbra is a streaming uralja a piacot: 2020 első félévében a bevételek 85 százaléka, 4,8 milliárd dollár (1451 milliárd forint) abból származott. Ez az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest további növekedés: akkor a piac 80 százalékát vitte el a streaming, és 4,3 milliárd dollárt (1300 milliárd forintot) hozott.
A digitális letöltések a teljes bevételnek mindössze 6 százalékát teszik ki.
Az amerikai közönség egyre inkább hajlandó fizetni azért, hogy reklámoktól mentesen hallgathasson zenét. Az ilyen prémiumszolgáltatásra előfizetők száma megnőtt, a tavalyi első félévben rögzített 58,2 millióról az idei első félévi 72,1 millióra.
A bakelit népszerűsége a brit lap szerint Nagy-Britanniában is nő. Tavaly az előző évhez képest 4,1 százalékkal bővült a piaca.

Forrás: MTI
Kép: Pexels/Jose Antonio Gallego Vázquez



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com