A napi többórás, New Yorki-i sétáknak köszönhetően kezdett el a gasztronómiával foglalkozni Mautner Zsófi

Bár egész fiatalon rutint szerzett a konyhában Mautner Zsófi, a gasztronómia hazai nagykövete csak jóval később tette le a névjegyét a „konyhapultra”. „A családban nálunk természetes volt, hogy mindenki főz. Édesapám is remekül főzött, az volt az egyezségük édesanyámmal, hogy ő mindent elkészít, cserébe anyukám csak akkor takarít, ha ő nincs otthon. Gyakran sürögtünk a konyhában, én 7 éves korom óta főzök” – emlékezett vissza a 95.8 Sláger FM-en Mautner Zsófi, aki szülei példáját látva kezdetben diplomatának készült. „Előttem volt a példájuk, így tulajdonképpen a gimnáziumban is úgy készültem, hogy diplomáciai pályára lépek majd. Nyelveket tanultam, eljátszottam a gondolattal, hogy bölcsészkarra vagy külkerre menjek-e, végül az utóbbi lett. Szakaszosan, de 13 évet külföldön éltem. Ezek közül is kiemelkedő a New Yorkban töltött időszak, ahol a gasztronómia iránti szenvedélyem annyira kiforrta magát, hogy ez lett az én második karrierem” – mondta a magát ’főzőnőnek’ tituláló Mautner Zsófi, aki egy véletlennek köszönheti, hogy pályája így alakult. „Amikor a diplomáciai tanulmányaim miatt szakmai gyakorlaton voltam New Yorkban, nem volt túl sok az ösztöndíjam, így inkább gyalog közlekedtem. Ha valahol, New Yorkban igazán nagy távolságok vannak, így mire hazajutottam 90 blokkot kellett végigsétálnom, ami 3-4 órát jelent. Félúton volt egy könyvesház, ahova mindig betértem. Egy egész emeletnyi szakácskönyvük volt, amit – abban az egy évben, amíg ott éltem – szépen végigolvastam. Az ott szerzett tudás, a rengeteg gasztronómiai információ, a mérhetetlen mennyiségű inspiráció, amit a könyvekből merítettem alapozta meg a későbbiekre azt, hogy feladva a diplomata karriert a gasztronómia felé fordultam” – árulta el a Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei című műsorban Mautner Zsófi, Kende-Hofherr Krisztinának.

Forrás: Sláger FM
Fotó: Sláger FM



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com