Új magyar űripari stratégia készült

Elfogadták az új magyar űripari stratégiát a Magyar Űripari Klaszter (Hunspace) Miskolcon csütörtökön kezdődött kétnapos közgyűlésén, a cégbemutatóval, workshoppal egybekötött tanácskozás egyik célja, hogy az űripar iránt érdeklődő vállalatok megismerhessék azokat a terveket, amelyeken keresztül a nemzetközi űriparban meghatározó szerepet nyerhetnek.

    A hazai űripar új fejezete kezdődött 2015-ben, amikor Magyarország az unió űrügynökségének (European Space Agency – ESA)tagja lett, ezzel új lehetőségek nyíltak az európai együttműködésekre, a lehetőségek hatékonyabb kihasználását szolgálja a kormány azon változtatása, amely a magyar űrügyeket a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz (KKM) csoportosította át, és a teendők irányítását miniszteri biztosra bízta – mondta Ferencz Orsolya, a KKM űrkutatásért felelős miniszteri biztosa a rendezvény szünetében megtartott sajtótájékoztatón.

Úgy fogalmazott: az unió kiemelkedő szerepet szán az űriparnak,  mint az ipar egyik legösszetettebb, és innovatívabb területének, az ESA-hoz való csatlakozás óta az uniós döntéshozók, valamint az űripari kis- és nagyvállalatok szervezetében a Hunspace is képviselteti magát.

Mint mondta: az űreszközök létrehozása egy állandó innovációs kihívás, ugyanakkor ezen a területen a legnagyobb a hozzáadott érték, itt a leggyorsabb a technikai fejlődés.

Az űripar szolgáltatásai között a távközlés, a navigáció és a Föld-megfigyelés áll az élen, de egyes szolgáltatások, mint a logisztika, a térinformatika központi szerepet játszanak az információs forradalomban is. Az űripar fogalma is változott az elmúlt évtizedben, míg korábban az ismeretszerzésen, az űrkutatáson volt a hangsúly addig ez mára áttevődött a szolgáltatások területére.

A tanácskozáson elhangzott: az űrügynökséghez történt csatlakozás után fontos feladat, hogy a klaszter a magyar kutatási, fejlesztési eredményeket többszörösére növelje. Ezt leginkább nemzetközi nagyprojektek elnyerésével, illetve azokban való részvétellel kívánja elérni a Hunspace. A klaszter emellett minél több hazai vállalatot vonna be űripari fejlesztésekbe.

Budapesten az elektronika és az informatika a fő terület, a másik űripari központban, Miskolcon pedig anyagtudományi, szerkezeti, és hőtani fejlesztések történnek.  A Miskolci Egyetem az 1980-as évektől előbb az Interkozmosz, majd a NASA partnereként aktív szerepet vállalt az űr megismerésében.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com